Aranykulcsosok a Nanushka Budapestben

Forrás: turizmus.com

 2018. május 10. 13:57

Május 9-én a Magyar Szállodaportások Aranykulcs Egyesülete meglátogatta a Nanushka Budapest februárban nyílt boltját a Bécsi utca 3. szám alatt.

Buday Péter Elnök rövid köszöntője után Nyulasi Lili, kereskedelmi vezető beszélt a cégről, az üzletről és a terveikről. A látogatás apropóját az adta, hogy a Nanushka külföldön jobban teljesít, mint itthon és ezen, ha nem is változtatni, de javítani szeretnének. A portások pedig kapva kaptak az alkalmon, hiszen minden ilyen látogatás, tapasztalatszerzés is egyben, amely a tudásukat bővíti. Ráadásul igazi magyar termékként tökéletes alternatívája lehet a külföldi divatházaknak azon vendégek esetében, akik szeretnének valamilyen egyedi emléket hazavinni tőlünk.

Ezután Baldaszti Péter, a Nanushka CEO-ja és társtulajdonosa beszélt a cég múltjáról és arról, hogy merre tartanak. A termékeiket nagyon jól ismerik már külföldön, hiszen több neves áruházban elérhetőek, így a New York-i Bergdorf Goodmanban vagy a londoni Selfridgesben, és akkor még meg sem említettük az online vásárlókat.

Aranykulcsosok ezúttal a Nanushka Budapest februárban nyílt boltját látogatták meg

Fotó: Magyar Aranykulcs

Az üzlet bemutatkozása után Debreceni Dániel a hőlégballonozással foglalkozó Ballooning4you-t mutatta be. A cég vállalnak kisebb és akár kicsit nagyobb (12 fős) sétarepüléseket is. Nagyon érdekes volt a bemutatkozás és időszerű hiszen manapság a vendégek egyre különlegesebb igényeit kell kielégíteni, és ez a fajta túra sokszínűbbé teszi bármely szállodai porta kínálatát.

Végezetül ismét Buday Péter mondott pár szót. A szeptemberi marokkói kongresszus témája után kitért arra, hogy – köszönhetően a tagság aktivitásának – az idei évben számos új támogatót sikerült szereznie az egyesületnek, ebből kifolyólag egyre biztosabb anyagi alapokat tudhatnak maguk mögött.

Végül kiemelte, hogy idén ismét tisztújító közgyűlésre kerül sor; felhívta a fiatalok és a tapasztalt „öregek” figyelmét arra, hogy gondolkodjanak és a megfelelő időben jelezzék, amennyiben szeretnének elnökségi tagok lenni.