ÁSZ: a járvány hatását strukturális problémák is erősítették a turizmusban

Forrás: MTI

 2021. március 25. 11:46

A csupán a külföldi látogatókra szakosodott, belföldiek számára elérhetetlen szolgáltatások, a fekete és szürkegazdaság magas aránya, az indokolatlanul szűk turistaszezon mind hozzájárult a hazai turizmusban tapasztalt válság elmélyüléséhez – állapította meg elemzésében az Állami Számvevőszék.

A turizmus helyzetének a koronavírus-járvány előtti és alatti időszakban bekövetkezett változásait vizsgáló elemzés szerint a kapcsolódó ágazatokban pedig a válságjelenségek egyik oka a függőségi viszonyok olyan mértékű alakulása, amelynek során a termelő kizárólagosan a turisztikai piac kiszolgálására korlátozta tevékenységét.

Az ÁSZ honlapján csütörtökön megjelent összefoglaló arra is felhívja a figyelmet, hogy a turizmus és a vendéglátás sérülékenységének mérséklése érdekében kiemelt figyelmet szükséges fordítani az ágazati stratégiák átgondolására, a turisztikai humánerőforrás-stratégia kidolgozására, a válságmenedzsmentre, illetve a kríziskommunikációs eszközök tudatos alkalmazására. Emellett kiemelkedően lényeges az egészségügyi biztonság fejlesztése, a szolgáltatások és termékek elérhetőségének javítása, valamint a szolgáltatások technológiai fejlesztése is. A turizmusnak a helyben élők életminőségére gyakorolt hatása, valamint az ágazat fenntarthatóságával és kifehérítésével kapcsolatos követelmények hatékonyabb érvényesítése szintén elengedhetetlen a helyzet tartós kezeléséhez. A válságkezelésben meghatározó szerep jut az államnak.

Az elemzők fontosnak tartják a turisztikai humánerőforrással kapcsolatos stratégia kidolgozását is

Fotó: 123rf

Az elemzők arra a következtetésre jutottak, hogy a válságot követő fellendüléssel kapcsolatban az elemzett trendek alapján megalapozott a pozitív várakozás, azonban az ágazat gyors regenerálódását késleltetheti az elhúzódó válság és a talpon maradó szolgáltatások számának csökkenése.