Átadta az első A350-es repülőgépet a Qatar Airways-nek az Airbus

Forrás: MTI

 2014. december 22. 20:05

Átadta az első A350 XWB típusú repülőgépet a Qatar Airways-nek a gyártó Airbus hétfőn Toulouse-ban.

Az átadás alkalmából Akbar Al Baker, a Qatar Airways vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a gép kifejlesztésénél a légitársaság igényeit, észrevételeit is figyelembe vette az Airbus és a hajtóműveket gyártó Rolls Royce. A katari cég már a fejlesztés kezdetén 80 darab A350-est rendelt.     Akbar Al Baker kérdésre válaszolva jelezte, hogy 12 hónapnyi üzemeltetés után döntenek arról, rendelnek-e további A350-eseket.

Fabrice Bregier, az Airbus vezérigazgatója az átadás előtti sajtótájékoztatón elmondta: a berepülési program óta minden fontos határidőt sikerült betartaniuk, ezért köszönetet mondott a programban résztvevőknek.

Az Airbus A350-es kifejlesztése 2004-ben kezdődött, az első tervek még egy A330-ason alapuló, de annál gazdaságosabb üzemelésű típusról szóltak, kifejlesztésére 4 milliárd eurót különítettek el. A két legnagyobb lízingcég, az International Lease Finance Corporation (ILFC) és a General Electric Capital Aviation Services (GECAS) kritizálta a projektet, arra kérve az Airbust, hogy teljesen új alapokra építse a típust.

A 2006-os farnborough-i légi szalonon jelentette be az Airbus, hogy az addigi terveket elvetve új alapokra helyezte a fejlesztést, ekkor kapta a típus az XWB (extra szélestörzsű) jelzőt is, mivel a korábbiakhoz képest megnövelték a törzs átmérőjét.

Az első prototípus összeszerelése után a típus 900-as verziója tavaly júniusban emelkedett először a magasba, ezzel megkezdődött a berepülési program. Ennek lezárultával az Airbus 15 hónappal az úgynevezett szűzfelszállás után megszerezte az európai és amerikai légügyi hatóságoktól a típus üzemeltetési bizonyítványát.

A világ első A350-ese december 13-án repült volna ünnepélyes keretek között Toulouse-ból Dohába a Qatar Airways bázisára, de múlt szerdán a légitársaság bejelentette, hogy bizonytalan időre elhalasztja a hivatalos bemutatót. Az azóta megjelent sajtóértesülések szerint komoly hibákat kellett megoldani, de ezeket nem részletezték.

A széles törzsű, két hajtóműves gép verziótól függően 276-369 utast tud szállítani, hatótávolsága 14 350 kilométer, legnagyobb felszállósúlya 268 tonna, meghajtásáról a Rolls Royce Trent XWB hajtóművei gondoskodnak, a gép 25 százalékkal kevesebb kerozint fogyaszt versenytársánál, a Boeing 777-esnél. A típusra november végéig 778 rendelés érkezett 41 társaságtól. A gépek ára verziótól függően listaáron 260 millió és 340 millió dollár (59,8-78,2 milliárd forint) között változik.