Átadták a Pangea Ökocentrumot és Szállodát
Korábban történt
Az ünnepélyes átadáson Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere elmondta, hogy a beruházás egyik eleme az 6,7 milliárd forint értékű állatkerti fejlesztési programnak. A csomag három eleme – a park új bejárata, a Pangea és a hópárduc-kifutó – már elkészült, és tervezés alatt van a jégkorszak világát bemutató látványosság is.
Sóstógyógyfürdőn emellett építés alatt áll egy új négycsillagos hotel, a Pangea pedig már egy hónapja fogadja a vendégeket – közölte Kovács Ferenc.
![]() |
|
Gajdos László, a Nyíregyházi Állatpark igazgatója arról beszélt, hogy az országban és Közép-Európában egyedülálló turisztikai attrakció jött létre a Sóstói-erdő szélén. A szállodát az állatpark saját társasága fogja üzemeltetni.
A több mint 2600 négyzetméter alapterületű hotel oktatóközpontjában tantermeket és rekreációs és konferenciateremet is építettek. A beruházáshoz szükséges területet az önkormányzat vásárolta meg 2015-ben, a szálláshely építése 2017-ben kezdődött meg.
A Nyíregyházi Állatpark 38 szobás új szállodája a jelenleg is működő Hotel Dzsungel állatkerti szálláshelyet tehermentesíti és váltja ki, amely évente mintegy háromezer gyerek és felnőtt számára biztosít valamilyen állatkerti oktatást vagy tábort.
![]() |
|
![]() |
|
Fotók: booking.com |