Átadták a Velencei-tavi Vízi Sportiskola megújult agárdi telephelyét

Forrás: mt

 2015. december 07. 14:35

Átadták a Velencei-tavi Vízi Sportiskola (VVSI) megújult agárdi telephelyét pénteken. Uniós forrásból, 2,25 milliárd forintos beruházással Európában is egyedülálló korai fejlesztő és rehabilitációs központ jött létre fogyatékkal élők számára, de további fejlesztések előkészítése is megtörtént.

L. Simon László, a Miniszterelnökség államtitkára megjegyezte, hogy az avatóünnepség csak a kezdet a VVSI életében, mert az északi evezőspálya fejlesztése még hátravan. Jelezte, hogy elkészült és decemberben bemutatják azt a 791 millió forintból megvalósított tervet, amely a tó partfal-rekonstrukciója mellett az agárdi telephely kikötőinek felújítását és ezzel párhuzamosan az északi evezőspálya megújítását is magában foglalja.

Közölte, hogy Agárdon hamarosan iskolai tornaterem, a velencei szakmunkásképző iskola mellé pedig kosárlabdacsarnok épül, továbbá a Testnevelési Egyetem vízi sportokkal foglalkozó tanszékei Velencére költöznek, ezért egy 50 méteres medencével rendelkező sportuszoda létesül a tópartra.

 

Deák Csaba, a VVSI üzemeltetését végző Pro Rekreatione Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője emlékeztetett arra, hogy négy éve vették át a sportiskolát és elsődleges céljuk a sporttelep megmentése volt. Úgy vélte, ezen az úton fontos mérföldkő az átadási ünnepség.

A mozgássérültek esetében az aktív életre való felkészítésre helyeződik a hangsúly nappali, valamint átmeneti bentlakásos formában, ennek különleges eleme a kerekes székesek számára épített Ability park, illetve az akadálymentes próbalakás.