Átadták az első Gourmet-díjakat

Forrás: turizmus.com

 2017. május 22. 14:31

Történetének eddigi legsikeresebb Gourmet Fesztiválja rekord számú, mintegy 23 500 látogatót fogadott. Idén először díjazták a fesztivál legjobb kiállítóját és legjobb ételét, a szakmai zsűri mellett a közönség is szavazhatott.

Úgy tetszik, beért végre a Gourmet Fesztivál eddigi missziójának gyümölcse és ma már komoly érdeklődés mutatkozik a minőségi  gasztronómia iránt. Bár a „hagyományos" zivatar most sem kerülte el a május 18–21. között tartott rendezvényt, mégis szinte megduplázódott az érdeklődők száma. Ez nyilván köszönhető annak is, hogy az idei Gourmet nyitott volt a határokon túlra is és olyan sztárokat hozott el, mint a világ legjobb séfnője, Ana Roš vagy a lengyel Wojciech Modest Amaro, aki Lengyelország első számú éttermének vezetője.

Rekord számú érdeklődőt vonzott az idei fesztivál

Fotó: Gourmet Fesztivál

És feltételezhetően köszönhető volt a siker a kiváló alapanyag–választásnak: az eper és mangalica páros sokaknak felkeltette az érdeklődését és érdemes is volt végigkóstolni a kínálatot, így például az epres, mangalicás mille-feuille-t, mint ahogy beindította a nyálelválasztást a mangalicanyelv savanyított eperrel, a mangalicaburger eper-parmezán öntettel, a mangalicahájas tészta epermousse-szal vagy éppen a mangalicapâté mustárfagylalttal is.

A Millenáris mint helyszín is szinte összenőtt a rendezvénnyel. Glázer Tamás ügyvezető igazgató elmondta,  számukra is nagy siker, hogy ilyen, immár nemzetközi szintre is kilépő rendezvénynek adhatnak teret. „A minőségi gasztrokultúra nívós népszerűsítése a Millenáris céljaival is összhangban áll, s jövőre is – a Nemzeti Táncszínház átadását és a Millenáris Park teljes revitalizációját követően – szívesen várjuk a Gourmet Fesztivált" – mondta az ügyvezető igazgató.

A Gourmet történetében először, hagyományteremtő szándékkal díjazták a szervezők a fesztivál legjobb kiállítóját és legjobb ételét. A szakmai zsűri értékelésén túl a közönség is szavazhatott kedvenceire, így most két kategóriában is adtak át díjakat, sőt, a Magyar Turisztikai Ügynökség jóvoltából egy különdíj átadására is sor került.

Csoportkép a legjobbakról

Fotó: Gourmet Fesztivál

A közönségszavazatok alapján a legjobb ételnek járó díjat kapta a Bánh Mi – (Funky pho), a legjobb kiállítónak járó díjat pedig a Bori mami étterem kapta.

A szakmai zsűri döntése alapján a legjobb étel díjat a Kistücsök által készített Tokhal bodzás íróval, eperrel érdemelte ki, a legjobb kiállító díjat pedig az Anyukám mondta vihette haza. A Magyar Turisztikai Ügynökség támogatásával egy Kulináris Innovációs Díjat is átadtak, amelyet szintén a szakmai zsűri értékelése alapján ítéltek oda – a Rosenstein vendéglőnek. Ebben a kategóriában mérlegelték a mangalica és eper alapanyagoknak a kreatív, újszerű megközelítését, a kitelepüléshez kötődő innovatív elemeket illetve fenntarthatósággal kapcsolatos kezdeményezéseket.