Átadták Az év turisztikai témájú szakdolgozata 2013 pályázat díjait

 2014. május 06. 23:25

A Magyar Turizmus Zrt. által életre hívott, „Az év turisztikai témájú szakdolgozata" pályázatra 2013 őszén 37 szakdolgozat érkezett 11 felsőoktatási intézményből.

A szakdolgozat-pályázat ünnepélyes eredményhirdetésén, 2014. május 6-án két kategóriában hirdettek nyerteseket, további két pályázó pedig különdíjban részesült.

A diákok a munkájukért járó elismerést ünnepélyes keretek között Dr. Nemes Andreától, a Nemzetgazdasági Minisztérium Turisztikai és Vendéglátóipari Főosztályának vezetőjétől és Horváth Gergelytől, a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettesétől vehették át.

 

A Magyar Turizmus Zrt. 2013-ban tizenharmadik alkalommal írt ki pályázatot „Az év turisztikai témájú szakdolgozata" címmel a turizmust oktató felsőoktatási intézmények végzős hallgatói részére. A pályázaton az akkreditált hazai felsőoktatási intézmények nappali tagozatos hallgatói, valamint az esti, levelező és posztgraduális képzésben, illetve a távoktatásban részt vevő hallgatók indulhattak államvizsgán eredményesen megvédett turisztikai témájú szakdolgozatukkal.
A pályázatra egy-egy intézmény (kar) 2013-ban legfeljebb három értekezést nevezhetett be, amelyből egy pályamű idegen nyelvű is lehetett.

A témaválasztást a Magyar Turizmus Zrt. nem kívánta keretek közé szorítani, a pályázók szabadon választhattak a turizmushoz közvetlenül vagy közvetve kapcsolódó témát. A korábbi évek gyakorlatával szemben 2013-ban újdonság volt, hogy a beérkezett pályaműveket a Magyar Turizmus Zrt. által felkért szakmai zsűri, a megváltozott képzési rendszerhez igazodva, két új kategóriában – „Alapszak" és „Mesterszak" – értékelte. Az osztatlan mesterképzés és a posztgraduális képzés keretében született szakdolgozatokat a mesterképzésben írt szakdolgozatokkal együtt bírálták el.

2013-ban 11 felsőoktatási intézmény (egyes esetekben intézményenként több kar is) juttatta el a Magyar Turizmus Zrt.-hez az általa legszínvonalasabbnak ítélt munkákat. 2011-től legfeljebb
3 szakdolgozat beküldésére volt lehetőség, így összesen 37 pályamű érkezett. A pályázatra a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi illetve Tájépítészeti Kara, a Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kara, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola, az Edutus Főiskola, az Eszterházy Károly Főiskola, a Károly Róbert Főiskola, a Kodolányi János Főiskola, a Nyugat-Magyarországi Egyetem, a Pannon Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi, Közgazdaságtudományi illetve Természettudományi Kara, valamint a Szolnoki Főiskola nevezett be szakdolgozatot.

A beérkezett szakdolgozatokat a Nemzetgazdasági Minisztérium Turisztikai Főosztálya és a Magyar Turizmus Zrt. munkatársaiból álló széles körű szakmai zsűri értékelte. A legjobb diplomamunkákat két, az „Alapszak", valamint a „Mesterszak" kategóriában jutalmazták, emellett két szakdolgozat különdíjban részesült. A nyertesek az anyagi elismerés mellett könyvjutalmat kapnak.

Mesterképzés kategóriában:

I. Fodor Barbara: Balatonfüred - „Mindig Élmény" – A város imázsának vizsgálata és formálásának eszközei II. Küsz Marianna: Turisztikai attrakció- és látogatómenedzsment folyamatának bemutatása és kiértékelése konkrét példán keresztül, BFNP Levendula Ház, Tihany III. Hegedűs Sándor: Biztonságtechnika a szállodaiparban

Alapképzés kategóriában:

I. Balogh Krisztina: Minőségügy szerepe a hazai szállodaiparban a Barátság Gyógy- és Wellness Szálloda példáján szemléltetve II. Fogarasi Dorottya: Az ökoturizmus mint településfejlesztési eszköz Nagykörűn III. Farkas Gábor: Katasztrófaturizmus

Különdíjban részesült:

Bíró Csaba: Integrált turizmusfejlesztés és versenyképesség vizsgálat Kalocsa térségében

Galántai Boglárka: Modernizáció és autentikusság, avagy az ökoturizmus és a dinamikus interpretációs eszköztár összeegyeztethetősége a Hortobágyi Nemzeti Parkban

 

A nyertes pályázók a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi és Tájépítészeti Kara, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Heller Farkas Turisztikai és Gazdasági Kara, a Károly Róbert Főiskola, a Kodolányi János Főiskola, a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi és Természettudományi Kara és a Szolnoki Főiskola hallgatói közül kerültek ki.

A szakdolgozat-pályázat ünnepélyes díjkiosztóján a díjakat Dr. Nemes Andrea,
a Nemzetgazdasági Minisztérium Turisztikai és Vendéglátóipari Főosztályának vezetője és Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgató-helyettese adta át a nyerteseknek. A pályázaton részt vevő valamennyi szakdolgozat-készítő egy értékes könyvet, a Magyar Turizmus Zrt. ajándékát vihette magával.

A Magyar Turizmus Zrt. 2014. évi szakdolgozat-pályázatának részletes feltételeiről az intézményvezetők és tanszékvezetők postai úton kapnak tájékoztatást, illetve a társaság a sajtóban is értesítést ad azokról. A szakdolgozatok teljes terjedelmükben megtekinthetők a Magyar Turizmus Zrt.-nél.