Átadták az idei Pro Turismo díjakat

Forrás: turizmus.com

 2015. december 10. 15:38

Idén 27. alkalommal adták át a legmagasabb rangú szakmai elismerést jelentő Pro Turismo díjakat. A 12 szakember Varga Mihály nemzetgazdasági minisztertől vehette át oklevelét a Parlamentben csütörtökön megtartott ünnepségen.

Meggyőződésem, hogy a turizmus értékteremtő ágazat, melynek lényege egyediségünk, nemzeti örökségünk és hagyományaink megőrzése és újraalkotása. A díjazottak minden nap felveszik a „magyar címeres mezt", munkájukkal megmutatják az ország értékeit nekünk és a világnak – hangsúlyozta köszöntőjében a nemzetgazdasági miniszter.

 

A turizmus gazdasági eredményeit összefoglalva megjegyezte, hogy az ágazat idén újabb rekordot dönthet, a 2015-ös eredmények várhatóan meghaladják a tavalyi 10 milliós vendégszámot, a 25 milliós vendégéjszakaszámot, valamint a szálláshelyek 350 milliárd forintos bevételét. A szektor szerepe meghatározó Magyarország gazdaságában, hiszen a GDP több mint 9 százalékát állítja elő és a munkavállalók 11 százalékát foglalkoztatja. Lényeges az is, hogy a hazai turizmus növekedési üteme a világátlag több mind négyszerese, az európai átlag három és félszerese.

A turizmust a kormányon belül is kiemelten kezelik, ezért jöhetett létre többek között a Nemzeti Turisztikai Fórum, és ezért szolgálja az ágazat fejlődését a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) közel 300 milliárd forintos pályázati forrás, négy turisztikai kiírás már meg is jelent a közelmúltban. A belföldi turizmus érdekeit szolgálja az is, hogy a GINOP-ba a horgászat fejlesztése is belekerült 300 millió forintos keretösszeggel. A belföldi turizmus fejlődése kiemelt fontosságú, ezért a SZÉP-kártya jól bevált rendszerét továbbra is fenntartják.

 

Zárszavában a miniszter arra biztatta a díjazottakat, viseljék továbbra is a „címeres mezt", mutassák meg a hazai és a külföldi turistáknak Magyarország igazi arcát. A díjazottakról egy szakmai zsűri döntött.

Az idei Pro Turismo díjasok:

Buzási Éva, okleveles könyvtáros, idegenvezető, oktató és útikönyvszerző

Denis Matyasy, cukrász- és csokoládémester

Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere

Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere

Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestülete elnöke

Krivács András, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség elnöke

Molnár Judit, az OTP Travel ügyvezető igazgatója, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) alelnöke

Tóbiás János, a Danubius Hotels Nyrt. általános vezérigazgató-helyettese

Szőke László, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója

Yves Giacometti, a Four Seasons Hotel Gresham Palace Budapest vezérigazgatója

Sameer Hamdan és Zuhair Awad, a Mellow Mood Hotels tulajdonos-ügyvezetői