Augusztus végéig legalizálhatják Romániában a borravalót

Szerző: Irházi János

Forrás: turizmus.com

 2019. augusztus 09. 15:13

Amolyan munkareggeli keretében ült le a napokban a szakma tárgyalni Eugen Teodorovici pénzügyminiszterrel, hogy a kormány végre legalizálja a borravalót a romániai vendéglátóiparban. A tárcavezető váratlan nyitottságot tanúsított.

Pedig az előjelek egyáltalán nem voltak biztatóak, miután a 2015 áprilisában erre vonatkozóan egyszer már meghozott kormányrendeletet a kabinet egy hónappal később váratlanul vissza is vonta. A HoReCa legjelentősebb képviselői azonban nem álltak le a lobbival, és a héten a Koalíció Románia Fejlődéséhez (CDR) civil csoport idegenforgalommal foglalkozó munkacsoportja egy asztalhoz ültette a pénzügyminisztert és a szakmát.

„A borravaló szabályozását a szakma régóta akarja, mert hasznosnak találja. Habár a múltban a részünkről is voltak határozatlanságok, amikor illetékes helyeken kopogtattunk, lobbiztunk, ezúttal a problémát alaposan átgondoltuk” – nyilatkozta a wall-street.ro portálnak Dragoş Anastasiu, a CDR idegenforgalmi munkacsoportjának vezetője.

Teodorovici megígérte, hogy amennyiben a szakma megalapozott törvénymódosítási javaslatot tesz le a pénzügyminisztérium asztalára és a tárca jogászai rendben találják, akár még augusztusban megszülethet a borravaló legalizálására vonatkozó kormányrendelet.

Romániában a klasszikus vendéglátóipari egységekben az átlagos borravaló 7,5 százalék, ugyanakkor a számlákat a fogyasztók közel 60 százaléka bankkártyával fizeti, vagyis a felszolgálók elégedett vendégek esetén is elesnek a plusz pénztől.

Romániában a klasszikus vendéglátóipari egységekben az átlagos borravaló 7,5 százalék

Fotó: pixabay

A tervek szerint a HoReCa a jövőben sem akarja kötelezővé tenni a számlán a fix szervizdíjat, hanem a vendégre bízza annak összegét. Nyugat-európai mintára azt javasolják, hogy Romániában is az egyetlen kibocsátott számlán szerepeljen egy szabad hely, ahova az elégedett vendég beírhatja a borravaló összegét. A bankszámláról így beérkező borravaló 90 százaléka a vendéglőé, 10 százalék pedig az adó. Állítják, mindez egyszerű könyveléssel megoldható, ellenőrizhető. A klasszikus készpénzfizetés esetén viszont már csak a felszolgáló és az adóhivatal áll egymással szemben: a pincér köteles lesz az éves adóbevallásába beírni a borravalóból származó bevételét, amire szintén 10 százalékos adót vetnek ki.

Egyébként a hírek szerint, amikor a HoReCa-sok nekiszegezték a kérdést Teodorovici-nak, hogy akkor mennyi lenne az adó, a miniszter kapásból rávágta a 10 százalékot, nem kért időt elemzésre.

A vendéglátóipar abban bízik, hogy a borravaló legalizálásával az érintettek bére jelentősen megugrik, és ez segít a hatalmas létszámhiánnyal küszködő szállodáknak, vendéglőknek, kávézóknak az alkalmazottak megtartásában.

Persze, ehhez elengedhetetlen, hogy a rendszer működésének első pillanatától munkaadó, munkavállaló tisztességesen „játsszon” egymással.

A kérdéssel kapcsolatban Godra Árpád, a szovátai Danubius Health Spa Resort értékesítési igazgatója a turizmus.com megkeresésére elmondta: „Úgy gondolom, a szervizdíj bevezetése lenne a jobbik megoldás, elsősorban a szállodák számára, mert ez felszínre hozna egyéb bevételi forrásokat is. A szervizdíjnak további előnye a borravaló legalizálásával szemben, hogy egyértelművé tenné a viszonyt a munkaadó és munkavállaló között, tisztességesebb munkaviszony alakulna ki. Az, hogy a legalizálás megtartó erőt jelenthet-e az iparágban, szerintem munkavállaló-függő” – tette hozzá.