Augusztustól látogatható a budavári középkori zsidó fürdő

Forrás: MTI

 2015. július 30. 17:16

Augusztus 3-tól tekinthető meg tárlatvezetésekkel a budai Vár 13. századi zsidó fürdője, melyet nyolc évvel ezelőtt tártak fel.

A budai Vár nyugati pincerendszerében található, rituális zsidó fürdő, azaz mikve a nagyközönségtől mindeddig el volt zárva; a földalatti épületegyüttesben augusztustól induló tárlatvezetések egyik legfontosabb állomása azonban a fürdő bemutatása lesz - tudatta az MTI-vel szerdán a Várgondnokság Közhasznú Nonprofit Kft.

Tájékoztatásuk szerint a feltárt és felújított pincerendszer egyik legrégebbi része a kicsi, mindössze 2-3 négyzetméteres mikve.

Fotó: Mult-kor

A középkorban kézzel a kőzetbe vájt, sekély fürdőrészt a hagyományoknak megfelelően természetes víz táplálta. A feltárás, majd az azt követő felújítás eredményeként ma újra tiszta és természetes eredetű víz található a szinte teljes épségében megmaradt, rituális zsidó fürdőben.

Mint a közlemény emlékeztet, a budai Vár elmúlt évtizedeinek egyik legjelentősebb középkori városi ásatása 2000-ben fejeződött be: a királyi palota északi falától a Dísz tér déli oldaláig terjedő településrész pincéit a munkálatok alatt viszonylagos épségben sikerült feltárni.

A mikve feltárása azért is jelentős, mert annak létezése igazolta azt az addig vitatott tényt, hogy a Képes Krónikában említett zsinagóga egykor valóban létezett. Az épület közvetlenül a mai Fehérvári kapu mellett állt valamikor a 13. században; a feltárás és a dokumentáció után a zsinagógát visszatemették, mivel napjainkban a Honvéd Főparancsnokság előtti utcaszakasz húzódik felette.

A Várgondnokság Közhasznú Nonprofit Kft. a látogatók számára augusztus 3-tól hétfőnként indít tárlatvezetéseket, melyekre előzetesen a mikve@varkertbazar.hu e-mail címen lehet jelentkezni.