Avasi Kvaterka a CineFest jegyében

Forrás: turizmus.com

 2022. szeptember 06. 18:46

A szeptember 10-i Avasi Kvaterkán nem a nyarat siratják, hanem a szüreti időszakot üdvözlik. Ráadásul a következő Kvaterka a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál jegyében telik, így a pincesorokon bárki összefuthat a filmfesztivál résztvevőivel is.

A Demjén pince is otthont ad a művészeteknek: jön a Monddmartre slam & chill. Kortárs és klasszikus verseket mond Fandl Ferenc, Elek Zsófia és Szopkó Panna, valamint helyi szerzők olvassák fel saját műveiket. Majd az Avasi Borút Egyesület gondozásában tavaly megjelent Mesék a dombról című antológiából olvasnak fel hideglelős sztorikat a szerzők. A miskolci slam poetry krémje is mikrofonhoz jut, a kötetlen műfajhoz pedig bárki csatlakozhat. Végül Pavilon koncert zárja a kötetlen estét a pincénél, majd laza csevegés versekről, művészetről, alkotásról, filmekről.

Zene nélkül mit érek én? Az Avasi Bortanyán 20 órától Szécsi Viki és Vihula Mihajlo koncertjét élvezhetik a kvaterkázók, a Pinyóban 19-21 óra között Vadász Gyuszi Jazz Piano Estje varázsolja el a közönséget, a Demjén pincében pedig Pavilon koncert zárja a fiatal művészek kavalkádját.

A szüreti időszakot és a miskolci filmfesztivált is üdvözöli a szeptemberi Avasi Kvaterka

Fotó: facebook.com/avasikvaterka

Érkeznek az új borok, előfutárként pedig az isteni mustok. A szeptemberi Kvaterkán megízlelhetjük a Gallay Kézműves Pince mustjait, és egy kóstoló keretében bevezetik a borkedvelőket a nedű csodás világába. Emellett jönnek újra a város borai, sőt, az abaújszántói Palkó Borok „anyja”, Palkó Gabriella személyesen is itt lesz, hogy első kézből ismertesse meg a legfinomabb boraik teljes kínálatát. A szigetcsépi Gál Szőlőbirtok és Pincészet ugyancsak a Kavterka vendége lesz a legszínesebb palettájával, továbbá a látogatók megkóstolhatják az egri Gróf Buttler Borászat, a Hercegkúti Götz Pincészet és a Tokaj-Portius Pincészet borait is.

Ezúttal a sörös látogatóknak is kedvezünk: a budapesti Mad Scientist kézműves sörfőzde elképesztő őrültségekkel nyűgözi le azokat, akik az élet habos oldalát választják. Kék sör, meggyes pite vagy szilvás gombóc ízű sör? Igen! Az Avasi Kvaterkán ilyen ízletes bolondságok várnak!

A folyékony finomságok mellé az elmaradhatatlan gasztronómiai élmény is jár. A Poroszkai Pincében grill ételekkel várják az éhezőket, emellett a Borsodi Sajtműhely grillezett kecske- és juhsajtjai kerülnek terítékre a kötelező zsíros kenyér mellett.

A rendezvény keretein belül a Latabár családi sírbolt homlokzatának átadójára is sor kerül szeptember második szombatján 19 órától.

Aki pedig szeretné belevetni magát az avasi éjszakába, és táncolni egy hatalmasat, azt a Találka Est retró diszkója várja 21 órától a Bortanya dísztermében.