Az ifjúsági munkanélküliséget csökkenténe a turizmussal Ujhelyi István

Forrás: turizmus.com

 2015. szeptember 04. 12:53

Elfogadták Ujhelyi István ifjúsági munkanélküliséget csökkentő programját Brüsszelben. Az MSZP európai politikusa a turisztikai szektor ez irányú támogatásában látja a megoldást. Programját a lehető legmagasabb pontszámmal értékelte az Európai Bizottság.

Az Európai Bizottság a lehető legmagasabb pontszámmal értékelte, az Európai Parlament szakbizottsága pedig nagy többséggel szintén támogatta Ujhelyi István szocialista EP-képviselő pilot projektjét, amely a közeljövőben érdemi segítséget nyújthat az Európai Unió egyik legfeszítőbb szociális problémájának, az ifjúsági munkanélküliségének a felszámolásában.

Jelenleg 5,4 millió fiatal próbál eredménytelenül munkához jutni a kontinensen. Magyarországon az általános munkanélküliséghez kiemelkedően magas ifjúsági munkanélküliségi ráta társul, minden negyedik huszonöt év alatti egyelőre képtelen elhelyezkedni a munkaerőpiacon – olvasható a szocialista politikus brüsszeli irodája által kiadott közleményben.

 

Ujhelyi István szerint az ifjúsági munkanélküliség felszámolásában a turisztikai szektor kiemelt szerephez kell, hogy jusson. Csak az Európai Unióban több mint kétmillió vállalkozásnak és húszmillió embernek biztosít megélhetést a turizmus és ez az egyetlen szektor, amely a gazdasági válság ellenére is folyamatosan növekedni tudott.
Az MSZP európai politikusa által benyújtott "Youth on the S.P.O.T. – Special Partnership on Tourism" című program alapján az Európai Unió érdemi forrásokat biztosíthat a közeljövőben az érintett fiatalok számára új munkahelyek közvetlen megteremtésére, gyakornoki és szakmai lehetőségek kialakítására a turisztikai szektorral együttműködésben, de támogatásokat rendelhetnek karrierutak fejlesztéséhez, tanácsadáshoz, képzésekhez és elősegíthetik az ifjúsági és turisztikai szervezetek, valamint cégek, illetve oktatási intézmények együttműködését is.

Nem ez az első pilot projekt, amelyhez Ujhelyi meg tudta szerezni az Európai Bizottság és a szakma támogatását. Legutóbb a testület 750 ezer eurót rendelt ahhoz a programhoz, amely a minél több kínai turistát Európába hívó, ezáltal minél több európai bevételt és turisztikai állást létrehozó együttműködéseket segíti.