MVI-helyzetjelentés: 1100 vendéglátó üzlet eltűnt 2020-ban

Forrás: turizmus.com

 2021. június 30. 09:53

A Magyar Vendéglátók Ipartestülete (MVI) évente közzéteszi statisztikai helyzetjelentését a vendéglátásról.

A 2020-as helyzetjelentést a korábbiakhoz hasonlóan Zerényi Károly, az MVI képviselő-testületi tagja (elnöki tanácsadó) állította össze hazai és nemzetközi adatok felhasználásával, kiemelten kezelve a koronavírus-járvány időszakát.

A helyzetjelentés alapvetően a KSH által közzétett statisztikai adatokra épül, amelyből megismerhető a vendéglátás ágazat 2020-as teljesítménye, így többek között a vendéglátó hálózat jellemzői, a vendéglátóhelyi forgalom alakulása, a foglalkoztatási és kereseti adatok, valamint európai összehasonlításban a vendéglátásra és a szálláshely-szolgáltatásra érvényes áfakulcsok is.

A koronavírus-járvány negatív hatásaként 2020 végén a vendéglátóhelyek száma 2019-hez képest több mint 1100 egységgel lett kevesebb (összesen 50 ezer üzlet, 44 ezer kereskedelmi és 6 ezer munkahelyi), döntően az italüzletek és a zenés szórakozóhelyek száma csökkent.

A vendéglátásban dolgozók átlagkeresete továbbra is az egyik legalacsonyabb, nem éri el a nemzetgazdasági átlag 60%-át

Fotó: 123rf.com

A vendéglátó üzletek forgalma (1062 milliárd Ft) folyó áron több mint 27%-kal, változatlan áron pedig 32%-kal csökkent az előző évhez viszonyítva.

A külföldi turisták hiánya miatt Budapesten a forgalom visszaesése a legsúlyosabban a turisztikailag frekventált belvárost érintette.

A turizmusban foglalkoztatottak számát tekintve (több mint 400 ezer fő) minden harmadik ember a vendéglátásban dolgozik.  A szálláshely-szolgáltatás vendéglátás területén 2020-ban 177 ezer főt foglalkoztattak, amely nagyjából 15 ezerrel kevesebb 2019-hez képest. 2021 I. negyedévében a foglalkoztatottak száma 142 ezer alá csökkent, ami 50 ezerrel kevesebb az előző évek azonos időszakához viszonyítva.

Az üres álláshelyek aránya a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátásban 1%-os szintre csökkent 2020 végén, de az újranyitást követően ismét jelentős munkaerőhiánnyal kell számolni az ágazatban. A vendéglátás területén teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete 233 ezer Ft (nettó 155 ezer Ft) volt 2020-ban, ami 6,3%-kal nőtt az előző évhez képest. Ugyanakkor a vendéglátásban dolgozók átlagkeresete továbbra is az egyik legalacsonyabb, nem éri el a nemzetgazdasági átlag 60%-át.

A koronavírus-járvány gazdasági hatásainak enyhítése érdekében számos országban átmenetileg csökkentették a vendéglátásra érvényes áfakulcsot, így többek között Ausztriában, Írországban, Németországban, Görögországban és Bulgáriában is éltek ezzel a lehetőséggel.

Magyarországon 2020. november 14-től az elvitelre és a házhoz szállításra is lehet alkalmazni a kedvezményes áfakulcsot. Az érintett vendéglátóhelyek a kiterjesztett 5%-os áfakulcsot 2021. július 31-ig alkalmazhatják. Emellett a vendéglátóhelyeknek és a szálláshelyeknek nem kell turizmusfejlesztési hozzájárulást fizetniük 2021. december 31-ig.

A vendéglátásról szóló legújabb (2020-as adatokat is tartalmazó) statisztikai helyzetjelentés elérhető az MVI honlapján, illetve IDE kattintva.