Az okmányolvasó mobilalkalmazás nyerte az MSZÉSZ termékinnovációs díját
Amint arról korábban beszámoltunk, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége idén is meghirdette a társult tagok részére a Termékinnovációs Díjat, amelyre 12 pályázat érkezett be. A zsűri öt szempont alapján pontozott: újszerűség, élő munka kiváltásának mértéke, üzleti hasznosság, jövedelmezőségre gyakorolt hatás, hosszú távú fenntarthatóság – ismertette Deák Imre, a zsűri elnöke a közgyűlésen, ahol ezt követően 5-5 percben bemutatkozhatott a három döntőbe jutott terméket/szolgáltatás:
- MOT-98 Kft. – TouchGameTable élményasztal társasjátékokkal
- E-tourdesk Kft. – Tripelio: digitális vendégmenedzsment szoftver (programajánlás és keresés)
- ID&Trust Kft. – GoodID okmányolvasó mobilalkalmazás
A közgyűlésen részt vevő rendes tagok több mint fele a GoodID termékére szavazott, amely így elnyerte az Év Technológiai Újítása 2021 címet. Az innováció lényege, hogy a cég által fejlesztett digitális irattárca alakul át mobil okmányolvasóvá, megkönnyítve és egyszerűsítve a szálláshelyek számára a vendégregisztrációt. A technológia nem igényel eszközbeszerzést, lehetővé teszi az önkiszolgáló vendégérkeztetést, sőt a távoli check-in-t is. Az okostelefonra telepíthető mobilalkalmazás már a világ közel tízezer okmányát képes felismeri – hallhattuk a prezentáció során.
![]() |
A döntősök Deák Imrével, a zsűri elnökéve (bal szélen) és Baldauf Csaba MSZÉSZ-elnökkel (jobb szélen) |
Fotó: Csárdás Ferenc |