Az okoseszközök a vásárlói szokásokat is gyökeresen megváltoztatják

Forrás: turizmus.com

 2015. november 06. 11:02

Elég egy lyuk a falba a fúrógép helyett? A használat, a hozzáférés fontosabbá válik, mint a tulajdon? Valószínűnek tűnik, hiszen ma már egyre nagyobb teret hódít a bérlés, a csere és a közösségi fogyasztás Magyarországon is.

Mindez a Cetelem Körkép 2015 felméréséből derül ki, amely az elmúlt öt évben a fogyasztási szokásokban bekövetkezett változásokat vizsgálja. Már nem csak az új termékeket keresik a magyarok, 37 százalékuk gyakrabban vásárol használt árucikket, mint öt évvel korábban.

 

Az elmúlt évtizedek technológiai vívmányai közül leginkább az okostelefonok változtatták meg az életünket. Ez az innováció majdnem minden második embert érint, hiszen az okostelefonok elterjedtsége hazánkban már meghaladta 39%-ot. Mivel a kommunikációs eszközök használata ma már messze túlmutat az egyszerű kapcsolattartáson, a bárhonnan elérhető internet kulcsszerephez jutott életünk minden területén és szinte minden pillanatában.

Az egyik ilyen kulcsterület a vásárlás: a Cetelem Körkép 2015 adataiból kiderült, hogy a magyarok négyötödének gyökeresen változtak meg a vásárlási szokásai az elmúlt fél évtized során.

Az egyik legérdekesebb trend a közösségi fogyasztás – a bérlés, a csere vagy éppen a használtcikkek – térhódítása: a magyarok 37 százaléka a korábbiaknál gyakrabban vásárol használt árucikket, 29 százalékuk pedig gyakrabban bocsátja áruba saját javait. Ez a trend pedig várhatóan erősödni fog, hiszen már Magyarországon is egyre keresettebbek az online piacterek és a közösségi szolgáltatások. Így például egyre jelentősebb szerepet kap a hazai ingatlan- és a turisztikai piacon olyan közösségi szálláshely szolgáltató, amelynek segítségével olcsón és egyszerűen „költözhetünk be" helyiek ingatlanába egy nyaralás alkalmával vagy akár hosszabb időre. Létezik már magyar ötleten alapuló közösségi gasztroszolgáltató vállalkozás is, és egyre többen vannak azok is, akik szerényebb térítés fejében kölcsönveszik vagy kölcsönadják a ház körüli munkákra alkalmas gépeket.

A bérlésnél, a cserénél, illetve a megosztásnál, azaz a javak közös használatánál akárcsak a saját termékek eladásánál két fő szempont érvényesül – állapítja meg a Cetelem Körkép 2015. Az egyik, hogy a felhasználó minél nagyobb megtakarítást érjen el, másrészt nem akarja feleslegesen tárolni az alig vagy már nem használt eszközöket. Egyre többen gondolják azt, hogy ha valamire csak ritkán van vagy egyáltalán nincs szükségünk, – legyen szó fűnyíróról kerékpárról vagy akár egy vendégszobáról, azt érdemesebb eladni vagy használatát megosztani másokkal. A Cetelem Körkép adatai szerint a magyarok 16 százaléka él a készülékek, szolgáltatások bérlésével.