Az utazási szokások tartós megváltozását jósolja az Airbnb alapítója

Forrás: turizmus.com

 2021. június 07. 18:36

Az utazási szokásaink és preferenciáink is tartósan megváltoznak a koronavírus-járvány után az Airbnb alapítója, Nathan Blecharczyk szerint. Az utazók rugalmasabbak lesznek, és többen vágynak majd a természetbe.

Az egyik tartós változás, ami a koronavírus-járvány lecsengése után is megmarad, az utazás időpontjának és céljának rugalmasabb kezelése lesz. Míg az utazók korábban csak behatárolt időszakokra és konkrét úti célokban kerestek szállást, addig mára sokkal nyitottabbá váltak az alternatívákra, ami hozzá fog járulni a turisták számának kiegyenlítettebb alakulásához az egyes desztinációkban – nyilatkozta Nathan Blecharczyk a Frankfurter Allgemeine Zeitungban megjelent interjúban, amelyről a reisevor9.de készített összefoglalót.

Az Airbnb alapítója számít arra is, hogy a vidéki úti célok felé történő elmozdulás trendje is tartós lesz. Korábban a top 10 nagyvárosi úti cél, mint New York, London vagy Berlin az összes Airbnb-foglalás 10 százalékát mondhatta magáénak, ez az arány mára megfeleződött, ami nemcsak a nagyvárosok koronavírus miatt bevezetett korlátozásainak a következménye, hanem annak is, hogy az emberek „felfedezték a természet szeretetét”, és rájöttek arra, hogy nem feltétlenül kell mindig hosszú repülős utakat tenniük.

Az Airbnb-szálláshelyeket foglalók korábban főleg a nagyvárosokat keresték, ez mára megváltozott

Fotó: Tashka 2000/123rf.com

Idén a németországi Airbnb-foglalások 65 százaléka egy kevesebb, mint 500 kilométer sugarú körön belülre koncentrálódott. És míg 2019-ben Berlin volt a legkeresettebb úti cél a német piacon, addig idén az egyik első számú kedvenc a Keleti-tenger partja. Ugyanez történt Olaszországban is, ahol 2020-ban többen foglaltak Airbnb-szállást Szicíliában, mint Firenzében és Velencében összesen – osztott meg néhány adatot Nathan Blecharczyk.