Bajnokok és siker a World of Coffee-n

Forrás: Vendéglátás

 2017. június 19. 18:47

Több mint 100 országból közel 2500 kiállító 234 standon, és 7000 látogató – ez az első budapesti World of Coffee mérlege, amelyet hatalmas sikerként értékelnek a szervezők, a kiállítók, és természetesen a magyar és a nemzetközi közönség is.

Budapest az első főváros Közép-Kelet Európában, ahová Európa legrangosabb kávés rendezvénye ellátogatott, a helyszínt a Hungexpo biztosította. A háromnapos rendezvény programkínálatában inspiráló szimpóziumok, szemináriumok, oktatóműhelyek, kapcsolatépítési lehetőségek és versenyek szerepeltek. A baristák számára meghirdetett öt versenykategóriában szoros volt a küzdelem, és bár a hatalmas érdeklődéssel kísért megmérettetéseken sajnos nem született magyar győzelem, de ettől függetlenül mindenkinek jár a taps. 2018-ban a World of Coffee következő helyszíne Amszterdam lesz.

 

 

A kategóriák és az eredmények:

World Latte Art

A latte art nem más, mint a tejhab készítés és öntés művészi módja. Ebben a kategóriában a baristák bebizonyíthatják rátermettségüket, szakértelmüket és kreativitásukat, amelynek kizárólag a képzeletük szabhat határt.

2017 World Latte Art Világbajnok - Arnon Thitiprasert, Thaiföld

 

World Coffee in Good Spirits

Ebben a kategóriában a főszerepben a kávé és az alkohol – az innovatív receptek, a barista és a mixer képességek összhangja. Az alkotások palettája széles: a tradicionális ír kávétól (whisky és kávé) kezdve, egészen az egyedi koktél kombinációkig terjed.

2017 World Coffee in Good Spirits Világbajnok - Martin Hudak, Szlovákia

 

World Brewers Cup

Kizárólag országos győztesek képviselhetik saját nemzetüket ebben a versenyszámban. A baristák feladata filteres technológiával kávéitalok készítése. A versenyzőknek ugyanakkor saját, és a szervezők által megjelölt kávét is el kell készíteniük minden zsűritag számára. A legfontosabb pontozási szempontok: aroma, íz, utóíz, savasság, test, egyensúly és a TDS, vagyis a teljes oldott anyag tartalma.

2017 World Brewers Cup Világbajnok - Chad Wang, Tajvan

 

World Cup Tasters Bajnokság

Ez a versenyszám a kávé kóstolásáról szól, és igencsak próbára teszi az érzékszerveket, a tudást. A „cuppper”-nek nem a kávék származási helyét, fajtáját kell felismernie, hanem azt az egy csészét kell kiválasztania, amelyben nem ugyanaz a kávé van, mint a másik kettőben. Nehezítésképpen a versenyzőknek hasonló karakterisztikájú, legtöbbször azonos termőterületről összeválogatott fajták között kell dönteni.

2017 World Cup Tasters Világbajnok - Lok Chan, Hong Kong

 

Cezve/Ibrik Világbajnokság

A versenyzők török kávé jellegű italokat készítenek és mutatnak be a zsűrinek. Ez esetben a török jelző a kávé elkészítésének módjára utal. A cezve, azaz ibrik egy olyan edény, amit kifejezetten egy bizonyos stílusú kávé elkészítéséhez használnak Kelet-Európában, a Közel-Keleten és Észak-Afrikában. A hosszú nyelű edény teste lehet fém, réz, esetleg kerámia is.

2017 Cezve/Ibrik Világbajnok - Karthikeyan Rajendram, Egyesült Arab Emírségek