Bécsben még nagyobb megszorításokat vezethetnek be ősszel

Szerző: Kovács Balázs

Forrás: turizmus.com

 2021. augusztus 20. 18:54

Peter Hacker, Bécs város egészségügyért felelős tanácsnokának nyilatkozata szerint el kell gondolkodni azon, hogy egyes szolgáltatók, mint például a vendéglátóhelyek és a fitneszközpontok csak teljesen beoltott vendégeket fogadhassanak.

A nyilatkozat rögtön élénk tiltakozást váltott ki a helyi gazdasági kamara (WKO) illetékes szakosztályainak vezetőitől. Peter Dobcak bécsi vendéglátós, a WKO éttermi szakosztályának vezetője szerint egy ilyen intézkedést rendkívül körültekintően kell meghozni, hiszen ez jelen esetben egyes vendéglátóhelyek vendégkörének megfelezését jelentené. Érvelése szerint első körben a még be nem oltottak meggyőzésére szükséges helyezni a hangsúlyt, s csak ezt követően szabad ilyen megszorító intézkedésekhez folyamodni – írja a wien.orf.at.

Michael Ludwig bécsi polgármester irodája közölte, hogy a polgármester a következő hetekben járványügyi és prognóziskészítő szakértőkkel további eszmecserét tervez, így augusztus vége előtt nem várható döntés ezen a területen.

Több tartományi vezető szorgalmazza, hogy Ausztriában szövetségi szinten egységes megoldás szülessen e témában, míg egyesek „külön utas” megoldást szeretnének.

Lehet, hogy ősszel már csak a beoltottak mehetnek étterembe Bécsben

Fotó: ©forance/123rf.com

Mint arról korábban beszámoltunk, Bécsben – az általános osztrák gyakorlatnak megfelelően – az úgynevezett „3G-szabály” van jelenleg érvényben, miszerint a vendéglátóhelyek, szállodák csak "zöld útlevél" birtokában látogathatóak. A zöld passzushoz szükséges igazolást az kaphat, aki oltott, gyógyult vagy negatív eredményre tesztelt státusszal rendelkezik. Kivétel ez alól az éjszaki szórakozóhelyek köre, ahol már most is csak oltási igazolást vagy friss tesztet fogadnak el belépőként: ez a „2G-szabály”. A csak beoltottak számára hozzáférhető szolgáltatásokról szóló szabályt pedig az 1G elnevezéssel illetnék.