Bécs megnyitja közterületeit a vendéglátó teraszok számára
Forrás: turizmus.com
2021. március 04. 16:14
Mint írja, Michael Ludwig bécsi polgármester bejelentette, hogy a város nyilvános kerthelyiségek létrehozását tervezi március végétől azon vendéglátóhelyek számára, amelyek nem rendelkeznek saját kerthelyiséggel vagy vendégterasszal. A döntés hátterében az esélyegyenlőség biztosításának szándéka áll. Azon vendéglátóhelyek ugyanis, amelyek nem rendelkeznek kerthelyiséggel vagy terasszal, a szövetségi kormány aktuális rendelkezése értelmében komoly versenyhátrányba kerülnének. Ráadásul sok vendéglős eleve fél, hogy gazdaságilag nem éri meg a részleges nyitás, ráadásul ezáltal az állami támogatások is veszélybe kerülhetnek – hívta fel a figyelmet Peter Dobcak, a bécsi gazdasági kamara (WKO) vendéglátó tagozatának elnöke.
A következő hetekben Bécs város kidolgozza a nyilvános kerthelyiség átadásának, biztosításnak feltételeit, az üzemeltetésbe vélhetőleg rendezvényszervező cégeket is bevonnak.
![]() |
Ausztriában március 27-től megnyithatnak a kerthelyiségek és vendéglátó teraszok |
Fotó: 123rf.com |
Mindeközben Elisabeth Köstinger turisztikai miniszter felszólította az osztrák települések, városok vezetőit, hogy a járványhelyzet ideje alatt tekintsenek el a közterület-használati díjak és adók kivetésétől, illetve beszedésétől.
Mégis csalódottak az ausztriai turisztikai vállalkozások
A blog arról is beszámol, hogy a szövetségi kormány március elsején bejelentett döntése jelentősen elmaradt a turizmus területén dolgozó vállalkozások reményeitől, várakozásitól. „Ez egy hatalmas gyomros a vendéglátásnak, vízcsepp a forró kőre!” Így foglalta össze a részleges és időben kitolt, március 27-ei vendégterasz megnyitásnak lehetőségét tartalmazó kormányzati döntéssel kapcsolatos keserű véleményüket az osztrák gazdasági kamara (WKO) vendéglátó tagozatának elnöke: Mario Pulker.
A teljes újrainduláshoz „semmiféle konkrét dátumot nem kaptunk, így nem lehet a munkatársakat megtartani, vakrepülés az egész” – folytatta elkeseredett helyzetjelentését. Harald Mahrer, a WKO elnöke szintén elégedetlen, ugyanakkor próbál optimizmust hozni a turisztikai ágazatban dolgozók számára. „A lábunkat már betettük az ajtóba, áprilistól pedig kitárjuk azt” – bízik a húsvét utána teljes nyitás lehetőségében.
Teszteléssel és a tavaly nyáron már jól vizsgázott higiéniai koncepcióval lehetőség lett volna a mielőbbi nyitásra, így a szállodai szektorban is nagy az elkeseredés, egyre reménytelenebb a munkaerő megtartása, motiválása – nyilatkozta Susanne Kraus-Winkler a WKO szálloda tagozatának elnöke.
Markus Gratzer az osztrák szállodaszövetség (ÖHV) főtitkára pedig egyenesen az érintettek „arculcsapásának” nevezte a kormány döntését a részleges nyitással kapcsolatban. „Ha a fodrászok nyitva lehetnek, akkor a szállodákat is meg kell nyitni, mégpedig szerte Ausztriában” – foglalta össze a szövetség álláspontját.
Egyben felszólították a szövetségi kormányt, hogy márciusban is biztosítsák az elmaradt forgalom megtérítését, mert a járvány után az „egészséges embereknek egészséges gazdaságra” van szükségük.