Befejeződött a Sunport Travel utasainak kártalanítása

Forrás: MTI

 2014. augusztus 14. 12:15

Befejeződött a csődbe ment Sunport Travel utasainak kártalanítása: a szerződések alapján 41,085 millió forint értékű dokumentált, jogos kárigény érkezett a biztosítóhoz, az utasokat a 27,990 millió forint vagyoni biztosíték erejéig kártalanították - közölte az Uniqa Biztosító Zrt.

A károsultak számára még júliusban kifizették kárigényük 50 százalékát annak érdekében, hogy nyári pihenésüket még más módon megszervezhessék. Néhány szerződés esetében - különösen azoknál, ahol az értékesítési folyamatban egy másik utaztatási tevékenységet végző iroda is részt vett - a benyújtott dokumentumok ekkor még kiegészítésre szorultak.

Minden érintettől levélben kértek iratpótlást, a dokumentumok beérkezése és feldolgozása július végéig zárult le. Az összes dokumentált kárigény teljesítésére ezután kerülhetett sor a 27,990 millió forint vagyoni biztosíték erejéig - közölte a biztosító.

A Sunport Travel június 6-án pénteken jelentett csődöt, kizárólag Törökországba szállított volna utasokat. A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) ezt követően visszavonta az utazásszervező engedélyét, és 2014. június 11-én törölte az utazási vállalkozók hatósági nyilvántartásából jogszabálysértés miatt. Megállapították, hogy a Sunport Travel utasait az utazási szerződésben meghatározott esedékességkor nem utaztatta el, a befizetett részvételi díjakat nem fizette vissza, illetve nem is képes az előlegek, részvételi díjak visszafizetésére.

A Sunport Travel vagyoni biztosítékát az Uniqa Biztosító Zrt.-nél kötötte, ennek összege a MEKH honlapján közzétett adatok szerint 27 millió 990 ezer forint. A biztosító június 24-én azt közölte, hogy megkezdi a kárelőlegek kifizetését a csődbe ment iroda károsultjainak.