Belgium - Egyiptom - Magyarország

Forrás: turizmus.com

 2017. szeptember 07. 20:36

A Three Corners szeptember 7-én hivatalosan is megnyitotta harmadik budapesti házát, 8-án pedig soft openinggel elindítja a negyediket is.

Könnyid László, az MSZÉSZ elnöke, Marie-France André, Belgium magyarországi nagykövete, s Didier Lambrecht, a belga szállodavállalat tártulajdonos ügyvezetője (képünkön balról jobbra) köszöntötte a meghívottakat a Three Corners Lifestyle Hotel megnyitóján.

Fotó: turizmus.com

A szállodavállalat mindenképpen egyedi abban a tekintetben, hogy az Egyiptomban üzemeltetett házaik (több, mint 3 ezer szoba) után a magyar fővárosban kezdtek terjeszkedésbe.

Jo Gowie, a társaság magyarországi fejlesztésekért felelős vezetője elmondta, hogy az eddigi két ház (Hotel Art, saját tulajdonban, Hotel Bristol, management szerződéssel) után a Lifestyle szintén saját tulajdon, csakúgy, mint az egy napra rá soft openinget tartó, három csillag szuperior besorolású, 44 szobás Hotel Anna, a Gyulai Pál utcában. S napokon belül bejelentik az ötödik budapesti házat is…

A 60 szobás, négy csillagos Lifestyle, amely Budapest IX. kerületében, az Iparművészeti Múzeum tőszomszédságában, a Hőgyes Endre utcában áll, nem nélkülözi a formabontó megoldásokat: felvételünkön a szálloda egyik különleges egysége, a tágas belső udvarba épített fitnesz kabin látható.

Fotó: turizmus.com

De a vendégek kérhetnek fitnesz gépeket a szobájukba is, annál is inkább, mert a szobák mindegyike eléri, vagy meghaladja a 30 négyzetméteres méretet.

Héni Zsolt, a Lifestyle (és az Art) Hotel igazgatója szerkesztőségünknek elmondta, hogy a házban nem lesz étterem, de, üzemeltetnek reggeliztetőt, valamint egy 24 órában nyitva tartó drinkbárt. A szálloda szolgáltatásai között említést érdemel még a kis méretű, de nappali világítású meeting room, a tágas és csendes belső udvar, valamint a szauna és a mélygarázs.