A 2016-ban indult kezdeményezés most először lépett ki a nyilvánosság elé.

Az egyesületet tíz egri borász közös gondolkodása, együttműködésre való törekvése hozta létre. Világos volt számukra, hogy egymással összefogva messzebbre jutnak el, és így érhetnek el eredményeket a borvidék ismertségének növelésében.

2016-ban ültek le először erről beszélgetni. A résztvevők rögtön az induláskor fontosnak tartották a tudatos működést. Ezért, hogy a fejlesztendő területek kapcsán tisztán lássanak, az első lépést a kérdések jelentették. A vendéglátás és a kereskedelem képviselőivel kezdeményeztek párbeszédet, valamint Eger városával együtt egy 500 fogyasztóra kiterjedő piackutatást is végeztek.

Az alapítók

Fotó: turizmus.com

Az irányt ezután a borkínálat továbbfejlesztése, a meglévő márkák pontosítása és a legmagasabb borkategória meghatározása rajzolta ki. A gyakorlatban mindez az egri bikavér megerősítését, az egri csillag piaci megszilárdítását, a Szépasszony-völgy újradefiniálását, az egységes Egri palack megalkotását és bevezetését, valamint azt a törekvést jelenti, hogy igyekeznek vonzóvá tenni a helyi borokat a fiatal fogyasztók számára.

Az egyesület egyik alapítója, Lőrincz György, a St. Andrea Szőlőbirtok borásza így nyilatkozott a közös munkáról: „Számomra nagy élmény lelkes kollégákkal korszakos feladatokról, kérdésekről elmélkedni. Örülök nekik, és igazán remélem, hogy ez a szeretet kiárad majd az egész borvidékünkre, és – bízván valóban méltó közös törekvéseinkben – beteljesítjük a ránk szabott feladatainkat, így talán példát adhatunk a következő generációnak is!”

Az Egri Borműhely tagjai: Bolyki Pincészet és Szőlőbirtok, Egri Csillagok Zrt., Eszterházy Károly Egyetem, Gál Tibor Pincészet, Juhász Testvérek Pincészete, Ostoros Családi Pincészet, Petrény Winery, St. Andrea Szőlőbirtok, Thummerer Pincészet és Szőlőbirtok, Tóth Ferenc Pincészet.

A szervezet életében fontos mérföldkőnek számít, hogy 2018-ban egyesületté alakult, és elkezdte mind a szakma, mind a nagyközönség felé irányuló kommunikációját. Ennek keretében Egri Bor Most néven elindultak közösségi médiafelületek, valamint szakmai előadásokra került sor Egerben és Budapesten, amelyek során az egri csillag, az egri bikavér és a dűlőszelektált egri borok témájában mélyedhettek el sommelier-k, borkereskedők és újságírók. Az Egri Borműhely a nyilvánosság előtt a 2019. februárban Egerben megrendezett Szőlészeti és Borászati Konferencián mutatkozott be.

 

KAPCSOLÓDÓ

Borról, tudományról és gasztronómiáról Egerben

Február 13-15. között több száz érdeklődő szakembert várnak Egerbe, a XX. - jubileumi - nemzetközi szőlészeti és borászati konferenciára.

 

 

KAPCSOLÓDÓ

Kiosztották a Magyar Sommelier Szövetség szakmai díjait

Öt kategóriában ítélte oda Par Excellence szakmai díjait a Magyar Sommelier Szövetség (Masosz), amely immár ötödik éve díjazza a legjobb magyarországi pincészetet, borkereskedőt, boros éttermet, szakírót, valamint oktatót.

 

 

KAPCSOLÓDÓ

Megvan az év bortermelője a Magyar Bor Akadémiánál

A díj idei nyertese Balla Gáza az Arad-hegyaljai borvidékről.