Bezár a Belváros is vasárnap

Forrás: MTI/turizmus.com

 2015. április 28. 19:38

Most már bizonyos, hogy a világörökségi területeken is elrendelik a boltok kötelező vasárnapi zárva tartását – erről az Országgyűlés keddi ülésén döntött. A módosítás a kihirdetését követően lép hatályba.

A kormány a módosítást azzal indokolta, hogy a hatályos törvény szövege elvi alapon nem indokolható különbséget tesz a vasárnapi munkavégzés tilalma szempontjából a világörökségi és a nem világörökségi területen található üzletek között.

Engedményként módosult a nyitva tartásra vonatkozó szabályozás, így azok az üzletek pedig, amelyek eddig reggel hattól tarthattak nyitva – akár hétköznap, akár vasárnap vagy ünnepnapon – már fél ötkor kinyithatnak. Beemelték a törvénybe azt is, hogy a jövőben az elárusító automaták is üzemelhetnek a hét utolsó napján.

Április közepén a helyi önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség (BSZ) levélben fordult Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterhez, kérve, hogy a kiemelt üdülőkörzet május elejétől szeptember végéig mentességet kaphasson a kereskedelmi vállalkozások, üzletek vasárnapi kötelező zárva tartása alól. A térségben nem a multik, hanem elsősorban a kisboltok tulajdonosai sérelmezik a szabályozást, mert sok esetben nem megoldható, hogy minden vasárnap csak családtag dolgozzon. A BSZ indoklása szerint az üdülőrégióba érkező turisták, nyaralótulajdonosok számára a szabadság időszakában nincs különbség a hétköznap vagy a hétvége között.

A Balaton-parti települések mellett Velence önkormányzata is felmentést kér a vasárnapi boltzár alól, de nem kapott.

Korábban pedig Tokaj független polgármestere, Posta György fordult Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterhez levélben, kérve, hogy a miniszter „járjon közben” azért, hogy az Országgyűlés ne fogadja el azt a törvénymódosítási javaslatot, amely a világörökséghez tartozó települések üzleteinek vasárnapi zárva tartását tartalmazza. A polgármester egyebek mellett azt írta levelében, hogy a városba hétvégenként látogató turisták elsősorban a vasárnap is nyitva tartó boltokban vásárolnak.