Bezárt a Hotel Ezüstpart

Forrás: 24.hu

 2017. november 03. 09:45

Augusztus végén még vendéget fogadott, szeptember óta már a bútorokat és a műszaki berendezéseket árusítják ki a siófoki Hotel Ezüstpartban.

Bezárt a legendás siófoki szálloda – írta meg a 24.hu. Cikkükben megjegyzik, hogy nem lehet tudni, mi lesz a Hotel Ezüstpart ikonikus épületével, erről a tulajdonos megkeresésükre nem adott tájékoztatást. A Tillai Ernő tervezte Ezüstpart Szálló nemcsak a déli part egyik legmonumentálisabb, de jellegzetes homlokzata miatt az egyik legérdekesebb épületének is számított 1983-as megnyitása óta.

Nem lehet tudni, mi lesz az ikonikus épület sorsa

Fotó: Facebook

A 340 szobás, közel kétezer vendég befogadására alkalmas, uszodás főépületen kívül a szállodakomplexumhoz három melléképület is tartozott, amelyek táboroknak és erdei iskoláknak adtak otthont. Ezen épületek visszabontását már márciusban megkezdte az ingatlan tulajdonosa, helyükön 62 lakásból álló vízparti nyaralóegyüttes épül.

A szálloda 2004 óta már csak a nyári szezonban nyitott ki.

A szálloda kapacitásának – még ha csak esetleg ideiglenes – kiesése komolyan érintheti a siófoki vendégforgalom alakulását. Amint arról nemrégiben a Balatontipp.hu cikke alapján lapunk is beszámolt, a városban 382 ezer éjszakát töltöttek a hazai vendégek a kereskedelmi szálláshelyeken az év első nyolc hónapjában. Az eredmény 16,4 százalékkal marad el a tavalyi hasonló időszak forgalmától. (A csökkenés mögött főként az Erzsébet táborok rendszerének átalakítása állhat.) A külföldi forgalomban Siófok 11,3 százalékos javulást produkált 214 ezer eddigi vendégéjszakával. Az augusztus végéig regisztrált összesen 596 ezer vendégéjszaka 8,2 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól. Az Ezüstpart közel 700 fős nyári napi kapacitásának kiesésével a forgalom további csökkenése várható.

Megkeresésünkre Hamvas Péter, Siófok alpolgármestere elmondta, hogy nem tart a vendégforgalom csökkenésétől, sőt véleménye szerint néhány éven belül az épület felújítása és az új apartmanházak átadása után egy magasabb költésű, igényesebb vendégkör jelenik meg a településen. Hamvas Péter emlékeztetett rá, hogy a Hotel Ezüstpart az utóbbi évek során az elmaradt fejlesztések miatt már jóformán csak kispénzű bulituristákat vonzott, akik keveset költöttek és rengeteg panasz érkezett rájuk a városlakók részéről. Az alpolgármester szerint a fejlesztés hozzájárulhat a szezon meghosszabbításához is.

Az alpolgármester emlékeztetett: a versenyképesség megőrzése érdekében nemcsak a közterületeket kell fejleszteni, hanem a kereskedelmi szálláshelyeket is, hogy megfeleljenek a piaci igényeknek. Szálláshely-fejlesztés, beruházás nélkül nem lehet igényes, magasabb költési hajlandóságú vendégeket fogadni. A város egyik jelentős adóbevétele az idegenforgalmi adó mellett, az ingatlanadó és az azokban dolgozók személyi jövedelemadójának egy része. Azaz minden beruházás újabb fejlesztési forrásokat generál. Ezek a beruházások is hozzájárulnak városunk és az itt élők jövőjének biztosításához.