Bezárt a várgesztesi vár

Forrás: MTI

 2013. november 02. 16:17

November elsején bezárt a várgesztesi várban üzemelő turistaszálló és vendéglő, a vár bizonytalan ideig nem fogad vendégeket - tájékoztatta az MTI-t pénteken az üzemeltető, aki hozzátette: a közelmúltban több helyen leomlott a várfal, és saját erőből nem tudja megállítani az épület romlását.

Bozzay Attila elmondta: 1990 óta családi vállalkozásban üzemeltette a várat. A bérleti díj fizetése mellett gondozta az épületet, amelyben az elmúlt 23 évben a megyei önkormányzat semmilyen értéknövelő beruházást nem végzett, annak ellenére, hogy évente átlagosan kétmillió forintot kapott a létesítmény használatért.
A megye még eladásra is meghirdette a gótikus műemléket, amely az utóbbi években olyan állapotba került, hogy kisebb javítgatásokkal már nem lehet fenntartani az állagát - tette hozzá.

A vár 2012 januárjában állami tulajdonba került, a megyei Ingatlankezelő Központot jelölték ki vagyonkezelőnek. Bozzay Attila év elején felmondta a megyével kötött bérleti szerződést, és közölte az ingatlankezelővel, hogy ettől kezdve a hely felelős őrzőjeként tevékenykedik. Közben a szervezet kérésére összegyűjtötte a halaszthatatlannak tartott rekonstrukciós feladatok árajánlatait, amelyek közel 70 millió forintot tettek ki.
Március 31-én megszűnt az ingatlankezelő, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) megyei kirendeltsége lett a vár új tulajdonosa.
A szervezet szerint a bérleti szerződés felmondása nem volt szabályos, és ezért az elmúlt másfél évre visszamenőleg 3,6 millió forint bérleti díjat követel - mondta Bozzay Attila, aki szerint a nevezetesség ebben az állapotában nem működhet tovább.
Sütő Erika, az SZGYF megyei igazgatója az MTI-nek elmondta: a járási örökségvédelmi hivatal felhívására a várfal balesetveszélyes részeit elkerítették, veszélyt jelző táblákat helyeztek el és statikai felmérést végeztettek.
Az igazgató hozzátette, hogy valóban vitában állnak a volt bérlővel, azonban megkérték a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t, hogy vegye vissza a vár kezelését, mert a szociális és gyermekvédelmi intézmények fenntartását végző szervezetnek forrása és szakértelme sincs a helyreállításra, vagy az állagromlás megakadályozására.
Menoni Gabriella, Várgesztes polgármestere arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az MNV várhatóan november 15-én átveszi a vár kezelését, majd az önkormányzat tárgyalásokat kezd a szervezettel a vár üzemeltetésére. A megállapodáshoz azonban támogatásra is szükség van, mert a 600 tős település erejét meghaladja a műemlék helyreállítása.
A Várgesztes községtől délre álló vár első épületeit 1342 körül építették, amikor Nagy Lajos király utasítására a Csák nemzetség vára helyén egy kényelmesebb vadászkastélyt alakítottak ki. A később megerősített létesítmény a török háborúk alatt többször gazdát cserét, majd a lakosság a kövek egy részét a környékbeli építkezésekhez elhordta.
1877-ben műemléki felmérést végeztek a területen, 1932-ben a Munka Turista Egylet turistaházat épített a vár délnyugati részén. A létesítményben komolyabb állagmegóvás utoljára 1960-ban történt.