BGE-hallgatók is segítenek a Bocuse d'Or európai döntőjén

Forrás: turizmus.com

 2016. május 09. 12:18

Közvetlen közelről követheti a Bocuse d'Or európai döntőjét a BGE Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karának 37 hallgatója, akik felszolgálóként és konyhai segítőként közreműködnek a rangos eseményen.

A Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) hallgatói pályázaton jelentkezhettek a szakmai kihívást jelentő munkára. A jelentkezők közül 12,  főként másod- és harmadéves hallgatót választott ki a Bocuse d'Or felszolgálók irányításáért felelős munkatársa tavaly év végén, hogy pincérként vegyenek részt a verseny május 10–11-én Budapesten megrendezett európai döntőjén. A döntőt lezáró közel ezer fős gálavacsorán további 25 BGE KVIK-es hallgató vesz részt, lesz, aki felszolgál, míg mások a konyhán a legnevesebb hazai éttermek – az Arany Kaviár, az Onyx, a Kistücsök és a Bock Bisztró – séfjeinek keze alá dolgozhatnak majd.

„A Bocuse d'Oron való részvétel nagyon értékes szakmai tapasztalatot jelent hallgatóink számára, hiszen Európa legnevesebb séfjeinek munkáját segíthetik, és átélhetik, milyen kihívást jelent a feszült versenyhelyzetben való helytállás. Mindez hasonló ahhoz, amivel egy étterem konyháján nap mint nap szembesülnek majd későbbi munkájuk során. Ennek megtapasztalása mellett hallgatóink rálátást nyerhetnek a világ legjobb séfjeinek munkájára és a fine dining világára, ami meghatározó élmény lehet későbbi karrierjük szempontjából" – mondta el dr. Lugasi Andrea, a BGE KVIK Vendéglátás Intézeti Tanszékének vezetője.

Bocuse d’Or pincértréning a BGE KVIK Oktató Kabinet éttermében

Bocuse d’Or pincértréning a BGE KVIK Oktató Kabinet éttermében

 

A Bocuse d'Or európai döntőjén részt vevő BGE-s hallgatók az eseményre való felkészülés során 4-5 alkalommal vettek részt előkészítő tréningen, melynek többször is a Vendéglátás Intézeti Tanszék adott helyet gyakorló éttermében.