Biztonságosabbak lehetnek az üdülőhajók

 2014. augusztus 14. 14:17

Az elmúlt évek néhány hajókatasztrófája is szerepet játszott abban, hogy az Európai Bizottság ismét foglalkozott az üdülőhajók biztonságával.

Az Unió által támogatott kutatásoknak köszönhetően a jövőben zökkenőmentesebb és biztonságosabb lehet a nagy utasszállító hajók kiürítése, vészhelyzetek esetén – állapította meg az Európai Bizottság.

Az uniós támogatásban részesülő kutatók segítséget nyújtanak stabilabb üdülőhajók és kompok tervezésében is. A három évre szóló, 2015 elején végződő Lynceus  projekt azt mutatja be, hogy az alacsony energiafelhasználású, vezeték nélküli technológiák hogyan segíthetnek a fedélzeten lévő emberek helyének meghatározásában és nyomon követésükben Még hozzá oly módon, hogy evakuálás esetén fontos információkat nyújtanak, és hogyan könnyíthetik meg a vízbe esettek felkutatását és kimentését. A cél a jelenlegi vészhelyzet-kezelési és evakuálási gyakorlat forradalmasítása.

 

Innovatív, vezeték nélküli nyomkövetőket fejlesztettünk ki, amelyek beépíthetők a mentőmellényekbe. Így könnyen meghatározható, hol vannak emberek a hajón belül – hangsúlyozta Anasztazisz Kunudesz, a projekt egyik műszaki vezetője. - A biztonságért felelős tisztek így a kiürítés során tudni fogják, hogy pontosan hol tartózkodnak az utasok és a legénység tagjai.

Ez a technológia felhasználható arra is, hogy figyelemmel kísérjék azon utasok egészségét, akik speciális karkötő viselését kérik, vagy hogy segítsenek a szülőknek nyomon követni a gyermekeiket a nagy üdülőhajókon, amelyeken a legénységgel együtt több ezren is lehetnek. A projektben részt vevő kutatók kifejlesztettek egy olyan radaros eszközt is, amely képes pontosan meghatározni a vízbe esett utasok helyét.

A 2012-ben lezárult Goalds projektben újszerű terveket dolgoztak ki a nagyméretű üdülőhajók számára, melyek új kialakításuk révén nagyobb biztonságot nyújtanak ütközés vagy zátonyra futás esetén. Ha átterveznék a hajókat, akár 20%-kal nagyobb lenne az esély arra, hogy épségben átvészelik ezeket a baleseteket.

Az említett eredményeket benyújtották a Nemzetközi Tengerészeti Szervezethez, az üdülőhajókra vonatkozó biztonsági előírások és számítások színvonalának javítása érdekében.