Bocuse d'Or világdöntő: bevásárlással kezdődött a verseny
Forrás: turizmus.com
2017. január 23. 18:21
Korábban történt
Beszédében elsősorban arra hívta fel a figyelmet, mennyire fantasztikus, hogy kétévente létrejöhet ez a nagyszabású találkozó a világ szakácsai és gasztronómiai képviselői között, most azonban, a harmincadik évfordulón, ez még inkább így lesz.
Ezt követően Regis Marcon, egykori Bocuse győztes és három Michelin-csillagos séf arról beszélt, mennyire nagy dolog, hogy a csapatoknak vegán tányért kell készíteniük, és hogy milyen kíváncsian várják a bírák a zöldségek adta színeket, formákat és ízeket a versenynapokon.
A Metro piacán hihetetlen széles zöldségválasztékból válogathattak a csapatok. Először a második versenynap csapatai tölthettek fél órát a piac területén.
![]() |
A csapatok egy előzetes lista alapján tölthették meg a kosaraikat. Végül a második körben a magyar csapat is elvégezhette a vásárlását a holnapi versenyzéshez. Az ő kosarukba többek között kétfajta cékla, fokhagyma, burgonya, échalotte, sárgarépa és csicsóka került. A piacra egyébként évek óta a környékbeli őstermelők szállítják a zöldségeket. Több, mint 140 féle zöldség kapott helyet a polcokon, köztük számos, kimondottan az itteni régió kedvencével.
![]() |
Közben a SIRHA VIP részlegében felállított magyar strand nagy sikerrel zárta az első napot. A standnál folyamatos volt az érdeklődés, ahol a magyar borok mellett a magyar alapanyagokból készített ételeket is kóstolhatták a látogatók.
![]() |
A standnál az Arany Kaviár, a Kistücsök, a Bock Bisztró és a Stand 25 éttermek képviselői készítették a kiváló ételeket.
![]() |