Borász hölgyek találkoznak a miskolci Esszencia Boresten

Forrás: turizmus.com

 2022. szeptember 29. 13:32

Miskolc legkülönlegesebb boreseményén az ország minden szegletéből érkező 20 hölgyborász mutatja be pompás nedűit november 25-én, 19 és 23 óra között, a Zenepalotában.

Noha a tervekhez képest egy évet tolódott a rendezvény, ám ettől talán még izgalmasabb lesz ez a páratlan este.

Az Esszencia Borest programsorozat 2020-ban indult azzal a céllal, hogy a hagyományosan ismert boros rendezvényektől eltérően olyan tematikus borkóstoló esteket varázsoljanak Miskolcra, amelyek új kontextusban mutatják be a hazai borkultúra egy-egy szegmensét. A rendezvényt szervező Miskolczi Borbarátok Társaságának meghívására idén az ország kiemelkedő borász hölgyei érkeznek, hogy elegáns környezetben, a miskolci Zenepalotában mutathassák be boraikat.

Egy est, amikor a főszerep a hölgyeké, hogy a közönség elé tárják titkaikat, ők hogyan gondolkoznak a borról, borkészítésről, a borvilágban betöltött szerepükről.

A rendezvény kiemelt programja a Nők a bor mögött című pódiumbeszélgetés lesz

Fotó: Miskolczi Borbarátok

A sétáló kóstolón a megváltott jegy áráért a vendégek korlátlanul ismerkedhetnek a hölgyek által kínált tételekkel, és a melléjük ajánlott kísérőfalatokkal.

A kulináris élményről a Pizza, Kávé, Világbéke, a Szimbiózis Alapítvány Baráthegyi Sajtmanufaktúrája és a Cukorpor Kézműves Desszert gondoskodik.

A rendezvény kiemelt programja a Nők a bor mögött című pódiumbeszélgetés, ahol Szabó Edit, a borsmenta.hu főszerkesztője, és a borásznőkről szóló Gyengébb? Nem! című könyv szerzője beszélget a meghívottakkal izgalmas témákban.

A pompás nedűk mellett természetesen zenei és művészeti élmények is emelik az est fényét, a kísérőprogramokról később adnak tájékoztatást.

A borest karitatív célokat is szolgál, melyben a szervezőknek segítséget nyújt a Rotary Club Miskolci Angyalok civil szervezete: a borászok által felajánlott tételekre licit indul, az így befolyt összeggel pedig az Ökomenikus Segélyszervezet Családok Átmeneti Otthonát segítik.

A rendezvényen előre megváltott kóstolójeggyel lehet részt venni. A jegy megvásárolható az esszenciaborest.hu oldalon.

A sétáló kóstolón a megváltott jegy áráért a vendégek korlátlanul ismerkedhetnek a hölgyek által kínált tételekkel

Fotó: Miskolczi Borbarátok

Az esten bemutatkozó borász hölgyek:

  • Árvay Angelika – Árvay Családi Pincészet
  • Babarczi Zsuzsanna – Babarczi Pince
  • Bai Edit – Dereszla Pincészet
  • Bodó Judit – Bott Pince
  • Csetvei Krisztina – Csetvei Pince
  • Csóbor-Kisari Linda – Csóbor Pincészet
  • Dunai Ágnes – Dubicz Borászat
  • Gálné Dignisz Éva – Gál Szőlőbirtok és Pincészet
  • Gere Andrea – Gere Borászat
  • Jelena Szavercsenko – Kern Bor- és Pezsgőház
  • Konyári Bori – Konyári Pincészet
  • Kovács Zita – Sol Montis Borászat
  • Kovácsné Drabant Katalin – Dimenzió Borászat, Hetedhét Pince
  • Molnár Júlia Dóra – Csendes Dűlő Szőlőbirtok
  • Nyúlné Pühra Beáta – Nyakas Pince
  • Palkó Gabriella – Palkó Borok
  • Rácz Erika – Sanzon Tokaj
  • Tóth Katalin – Tóth Ferenc Pincészet
  • Ujvári Vivien – Ujvári Pincészet, Barta Pince
  • Zsirai Kata – Zsirai Pincészet