Borkóstolás földön és vízen – lampionos felvonulás és tűzijáték Nagymaroson

Forrás: turizmus.com

 2018. augusztus 10. 11:03

Negyedik alkalommal rendezi meg az önkormányzat Nagymaroson a Szent István Napi Borünnepet. A tavalyi nagy érdeklődésre való tekintettel a Fő tér alsó részén, a Béla király sétányon, a Duna partján épül fel a borutca.

A rendezvény idei díszvendége a Mátrai borvidék, emellett 12 borvidék több mint 20 pincészete várja a látogatókat, a Budapesttől mindössze 50 kilométerre elterülő Nagymaroson.

A Nyugati pályaudvarról óránként induló vonatokkal kényelmesen el lehet jutni a városba annak, aki Budapestről érkezik. De a vonat mellett számítanak a hajóval és a kerékpárral érkezőkre is. Amint azt Petrovics László polgármester a rendezvény sajtótájékoztatóján elmondta, tavaly is háromezer látogató volt kíváncsi a kétnapos rendezvényre, most is legalább ennyi vendégre számítanak.

A festői Nagymaros negyedik alkalommal lesz a Szent István Napi Borünnep helyszíne

Fotó: wikipédia

Az augusztus 18–19. közötti rendezvény látogatói hivatalos kóstoló poharat vehetnek meg a Nagymarosi Borbarátok Körének standján (később visszaválthatják ezeket), és szavazhatnak, hogy melyik bor nyerje el – vörös, illetve fehér kategóriában – a rendezvény bora címet.

Mindkét nap színes programok – térzene, táncbemutatók, utcabál, koncertek – szórakoztatják a nagyérdeműt. Szombaton egész délelőtt a termelői piacon válogathatnak a helyi termékek közül. Bizonyára jelen lesz termékeivel például a Fekete család, akik házi sajtkülönlegességeikkel és húskészítményeikkel mindig a piac sztárja.

Ami a gasztronómiát illeti, megkóstolhatják majd az éhes vendégek helyi sváb ételeket is. Délután  indul az egyórás borkóstolóval egybekötött hajókirándulás. Nem marad el idén sem a hagyományos lampionos felvonulás és 19-én az esti tűzijáték.

A rendezvény szervezői a sajtótájékoztatón

Fotó: turizmus.com

A rendezvény sajtótájékoztatóján Szőke Mátyás, az Év Borásza mesélt a Mátrai Borvidék múltjáról, és elemezte tárgyilagosan a jelenét.

A kétnapos borünnepen egyébként a másfél tucatnyi borász között jelen lesz a Dominium, a Nyilas, a villányi Csányi Pincészet, a balatonboglári Katona Borház, valamint a Koch és a Laposa borászat is.