Börtönmúzeum nyílt a veszprémi várban

Forrás: MTI

 2015. május 06. 17:43

A börtön történetét bemutató állandó kiállítás nyílt a veszprémi várban, a tárlaton látható a nyilasok által bebörtönzött Mindszenty József veszprémi püspök, későbbi hercegprímás egykori cellája is.

A börtön gyökerei az 1600-as évekig nyúlnak vissza és az intézetben egészen 2003-ig tartottak fogva rabokat.

Nagyrészt rekonstruálták az egykori tárgyakat, de láthatók még korabeli eszközök is. Az állandó kiállítás része az őrbódé, a pár négyzetméteres szegényes cellák, a parancsnoki szoba, amelyben csupán egy lemezszekrény kapott helyet, a kápolna, a betyárok cellája, valamint egy szűk helyiség, ahol Mindszenty József diakónusokat szentelt fel. Mindszenty veszprémi püspökként 1944. november 27-től december 22-ig raboskodott itt.

A tervek szerint a közeljövőben tovább bővítik majd a kiállítást, egyebek mellett egy 1956-os emlékszobát rendeznek be – mondta el Laczkó Dezső múzeumigazgató a szerdai megnyitó ünnepségen.

Fotó: MTI/Nagy Lajos

 

Elhangzott, hogy csupán 1984-től volt a börtönben vezetékes víz, és heti egy alkalommal lehetett csak fürdeni. A viszonyokat jól jellemezte, hogy a börtön hivatalosan 55 ember befogadására volt alkalmas, de előfordult olyan időszak, amikor a létszám elérte a 250-et is. Voltak itt ártatlanul fogva tartottak, politikai, egyházi üldözöttek és gyilkosok is.

A börtönmúzeum minden hétköznap látogatható, célszerű előzetesen bejelentkezni a kétóránként induló tárlatvezetésre.