Branddé érett a Budapest Winter Invitation

Forrás: turizmus.com

 2015. május 12. 17:06

A tavalyi rekord eredménynél is mintegy 7 ezer vendégéjszakával többet köszönhet Budapest a 2014/2015-ös Budapest Winter Invitation akciónak. A forgalomélénkítő kampány célja ezúttal is főváros népszerűsítése, valamint utó- és előszezoni vendégforgalmának növelése volt.

A Magyar Turizmus Zrt., szervezésében és kiemelt stratégiai partnerek – Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége, Budapest Hévizei és Gyógyfürdői Zrt., – együttműködésével megvalósult kampányban 53 budapesti szálloda és 10 egyéb szolgáltató vett részt. Magyarországon nincs példa hasonló méretű és tartalmú turisztikai marketing-együttműködésre – hangzott el május 11-én, a Corinthia Hotel Budapestben, ahol Maráczi Gábor, a Magyar Turizmus Zrt. marketingigazgatója, valamint a kampány kiemelt partnerei adtak tájékoztatást a 9. BWI kampány eredményeiről.

 

A közel 130 ezer vendégéjszaka mintegy 6%-os növekedést jelent az előző BWI-kampány eredményeihez képest, melynek ideje alatt különleges kedvezményekkel várták az utazókat fővárosunkba. A kettő vagy három éjszakára érkező vendégek az utolsó éjszakát ingyen kapták, emellett további kedvezményeket is igénybe vehettek a BWI-voucher segítségével. A kapcsolódó csomagajánlat része volt az ingyenes fürdőlátogatás a Gellért, a Lukács vagy a Rudas Fürdőben, az 50%-os kedvezmény a Széchenyi Fürdőben, illetve a szállodában kapott voucher további kuponos ajánlatokat foglalt magában: többféle városnézést, valamint egyszeri 50%-os kedvezményt az Aquaworld élményfürdőbe napi belépő váltása esetén. December 31-éig 1+1 adag forralt bort is fogyaszthattak a vendégek a Bazilikánál zajló Adventi Ünnepen. Közel 3000 pohár forralt bor fogyott a kampány során, ami a vásár kommunikációját is erősítette.

További újdonságokkal is bővült a 9. BWI csomag: a vendégek kedvezményesen vehették igénybe a Budapest Tuk-Tuk, a Gundel Étterem és Gundel Butik, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Kárpátia Étterem, a Symbol Budapest és a Széchenyi Étterem szolgáltatásait. A kor elvárásainak megfelelve, letölthetővé vált az MT Zrt. támogatásával fejlesztett PocketGuide mobil alkalmazás is, amely 6 tematikus túrát kínált a városban, továbbá audio guide formájában 4 nyelven adott tájékoztatást a túrák során érintett látnivalókról.

A csomag részeként igénybe vehető programok közül – a voucheradatok alapján – a fürdőlátogatás és a Legenda-hajó volt a legnépszerűbb. Ezt követték a városnézési lehetőségek, a Magyar Nemzeti Múzeum és az éttermi szolgáltatások. A szállodák benyomása szerint a fürdők, a városnézés és a Budapest Kártya bizonyult a legnépszerűbbnek. Szintén a szállodák visszajelzése szerint a 2=3 akció (81,4%) idén is keresettebb volt, mint a 3=4 akció (74,4%). Az akció tartalmát valamennyi szálloda megfelelőnek találta.

A BWI ajánlatait közel 1 millió euró értékű nemzetközi médiakampány támogatta. A promóció szolgáltatói összefogással zajlott. A kampány arculatához és a megújult itthon.hu weboldalhoz illeszkedő saját honlap (www.budapestwinter.com) mellett az Expedia-csoporttal együttműködésben az Expedia.com és Hotels.com nemzetközi piacvezető utazási portálokon és további online felületeken is hirdették a BWI-csomagot, amelyet foglalni is lehetett az Expedia oldalain. A központi online kampány kiegészítéseként, az akció valamennyi kiemelt célpiacán zajlottak online PR kampányok a Magyar Turizmus Zrt. külképviseleteinek szervezésében.

A statisztikák azt mutatják, hogy a legtöbb BWI-vendég az Egyesült Királyságból, Olaszországból, Franciaországból, Németországból, Oroszországból, Magyarországról, Svédországból, Csehországból és Izraelből érkezett, több mint 60%-uk repülővel. A szomszédos országokból érkező vendégek által generált vendégéjszakák (2 202 éjszaka) aránya 8,5% volt. Ehhez, illetve a magyar vendégéjszakák kiemelkedő arányához hozzájárult az is, hogy most először magyar nyelven is hirdette az MT Zrt. a BWI-akciót Magyarországon és a környező országokban is.

A BWI lebonyolítására a  szállodák 68%-a a november 1.–március 31. közötti időszakot tartja a legalkalmasabbnak. A szállodák túlnyomó többsége úgy nyilatkozott, hogy más időszakban (akár nyáron) is részt venne hasonló, Budapest forgalmát élénkítő akcióban.