Brit-lengyel győztes az ifjúsági sommelier világbajnokságon

Forrás: Vendéglátás

 2017. október 02. 18:50

Első alkalommal adott otthont Budapest a Chaine des Rotisseurs világszervezet Ifjúsági Sommellier Világbajnokságának, ahol 14, 31 év alatti szakember mérte össze elméleti és gyakorlati tudását.

A világbajnokság szeptember 29-i, pénteki programján a versenyzőknek először elméleti tudásukról kellett számot adniuk, egy félórás írásbeli teszten összesen 30 kérdésre válaszolva. Ezt követték a gyakorlati feladatok, amikor a zsűri előtt kellett koktélt készíteni, pezsgőt ismertetni és felszolgálni, valamint bort dekantálni - írta a vendeglatasmagazin.hu.

. Az itt kialakult sorrendet aztán szombat reggel ismertették: a szabályok értelmében a három legjobb került a döntőbe, a többiek között viszont nem hirdettek sorrendet, így mindenki negyedik helyezettnek számít.


A döntőbe az ausztrál színekben induló, francia származású Mikael Grou, az amerikai Vincent Morrow, valamint a Nagy-Britanniát képviselő, lengyel származású Piotr Pietras került be. A második versenynapon közönség előtt kellett koktélt készíteni, ételhez bort ajánlani (némi csavarral), hibás borlapot javítani, villámkérdésekre válaszolni, bort dekantálni, borokat és párlatokat felismerni, majd magnum pezsgőt szervírozni.

A zsűri értékelése szerint a versenyt végül Piotr Pietras nyerte, aki már komoly versenyrutinnal felvértezve érkezett Budapestre. A jelenleg Londonban dolgozó fiatal szakember 2015-ben és 2016-ban Lengyelország legjobb sommelierje volt, és tavaly ő képviselte hazáját az A.S.I (Association de la Sommellerie International, a nemzetközi sommelier-szövetség) argentínai világversenyén, ahol a TOP10-be került. Az idei, szintén az A.S.I szervezésében megvalósult Best Sommelier of Europe versenyen hazájának színeiben versenyezve második helyezést ért el, Budapestre azonban a Chaine des Rotisseurs nagy-britanniai versenyének győzteseként érkezett. A második helyet Mikael Grou szerezte meg, Vincent Morrow azonban a dekantálás során felborított egy poharat, így komoly levonást kapva végzett a harmadik helyen.

Bár a magyar indulónak nem sikerült az Ifjúsági Sommelier Világbajnokság döntőjébe kerülnie, Szik Mátyás élete első nemzetközi megmérettetését jó tapasztalatként értékeli, és további versenyekre készül.

Képünkön balról jobbra: Mikael Grou, Piotr Pietras és Vincent Morrow az eredményhirdetés után, a szervezők és a zsűri társaságában.

Kapcsolódó cikkek

Wine Time az Esernyősben

2017. szeptember 11.