Budapest felülmúlja a hajós turisták várakozásait

Forrás: Magyar Turizmus Zrt.

 2015. március 24. 20:03

Hiánypótló kutatás készült a dunai szállodahajók vendégeiről, hiszen a több európai várost érintő folyami hajóutak vonzó állomása Budapest. A szállodahajók vendégforgalma folyamatosan nő, a Magyar Turizmus Zrt. szakértői becslése szerint 2014-ben elérte a 400 ezer főt.

Cél, hogy Budapest a hajós turizmus területén megőrizze előnyét Béccsel szemben.

A szállodahajók vendégeiről most először készített kutatást a Magyar Turizmus Zrt., amelynek több célja is volt: a dunai hajózáson részt vevő tengerentúli turisták jellemzőinek feltérképezése mellett, Budapest mint turisztikai célpont imázsát és a budapesti turisztikai kínálattal való elégedettséget is vizsgálták.

Egy viszonylag új célcsoport utazási szokásairól, motivációiról és a döntéseiket befolyásoló tényezőkről sikerült hasznos ismeretekhez jutni a Viking River Cruises vendégei körében végzett megkérdezés eredményeként. Az MT Zrt. információi szerint, a három hétig tartó Amszterdam–Budapest hajóúton évente 100-130 ezer turista látogat el Budapestre a Viking River Cruise-szal, azaz a hajóstársaság utasai körében végzett felmérés segíthet általában is megérteni a hajós turistákat.

A Magyar Turizmus Zrt., az Edutus Főiskola és a Viking River Cruises együttműködésében megvalósult (nem reprezentatív) kutatás a magyar turisztikai szakmai számára több olyan fontos információt is közvetít, melyek segítségével hatékonyabban aknázhatók ki a dunai hajós turizmusban rejlő lehetőségek.

A hajóval érkező vendégek fele (50,9%) nem vett részt elő vagy utótúrán, vagyis a hajóutat sem előtte, sem utána nem kísérte további szabadidős célú tartózkodás. A magyar fővárosban átlagosan 2,29 éjszakát töltöttek a megkérdezettek. A vizsgált célcsoport utazásai a főszezonon kívüli időszakban is jelentősek, ami a turisztikai kapacitások kedvezőbb kihasználását teszi lehetővé.

A válaszadók négyötöde szerint Budapest önmagában is jelentős vonzerővel bír. Azt, hogy Budapest is az útvonal része, a válaszadók többsége (59,1%) nagyon fontosnak, további 20,0%-a fontosnak vélte utazási döntése során. Többségük (89,6%) még nem járt korábban fővárosunkban. Budapest mellett szól az is, hogy a hajóút utolsó állomása volt. Ezen kívül a város szépségét, történelmét és magyarországi rokoni kapcsolataikat említették a vendégek.  Nagyon elégedettek voltak a Viking River Cruises által szervezett városnéző programokkal, a budapestiek vendégszeretetével és az éttermekkel. Ötös skálán legalább 4,50-es átlagot ért el a város atmoszférája, a kulturális programok, a tömegközlekedés és a vásárlási lehetőségek.
A legjobban Budapest esti fényei nyűgözték le a hajós vendégeket. Az elégedettséget jelzi, hogy a felmérésbe bevontak 99,7%-a ajánlaná a budapesti utazást barátainak, ismerőseinek. 70%-uk úgy nyilatkozott, hogy a budapesti élmények a vártnál jobbak voltak. Ez tökéletesen harmonizál a Magyar Turizmus Zrt. külföldi márkakommunikációjának központi üzenetével, amely így hangzik: „Think Hungary – More than expected” vagyis “Magyarország – felülmúlja a várakozásokat.”

A felmérésbe bevontak Budapest turisztikai kínálatából is ízelítőt kaptak, a legnépszerűbb tevékenységnek 87,2%-uk a hajós társaság által szervezett városnézést nevezte. 26,3%-uk vásárolt, 15,9% az ismert látnivalókat kereste fel, 12,2%-uk pedig saját maga fedezte fel a várost. A kutatásban részt vevők döntő többsége (85,6%) a 60 év feletti korosztályt képviselte, több mint 90%-uk felsőfokú végzettségű, 81,4% nyugdíjas, 84,2% átlagon felüli jövedelemmel rendelkezik. Több mint 70%-uk érkezett az USA-ból, 23,2% Kanadából, 3,4% Ausztráliából, 1,8% pedig az Egyesült Királyságból.

Az utasok, a demográfiai összetételnek megfelelően a jól költő szegmenshez tartoznak: a budapesti, hajón kívüli költés átlagosan fejenként 30 ezer forintra rúg a hajón kívül töltött idő rövidsége és a hajón biztosított ellátás ellenére. A legtöbben (73,6%) ajándéktárgyakra, vásárlásra (30,8%), éttermi, vendéglátó-szolgáltatásokra (28,8%) és városnézésre (11,5%) költöttek a budapesti tartózkodás alatt.

A kutatás teljes anyaga a következő linkre kattintva tölthető le: http://szakmai.itthon.hu/turisztikai-termekek