Budapest szállodáiban 70-80 százalékos foglaltság várható szilveszterkor

Szerző: Kaszás Fanni

Forrás: turizmus.com

 2021. december 31. 08:04

A gyengébbre sikerült karácsonyi foglaltság dupláját várják szilveszterre a budapesti szállodások – tudtuk meg Iváncsics Nándortól, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége budapesti régióvezetőjétől, akit az év végi forgalom alakulásáról kérdeztünk.

A régióvezető tájékoztatása szerint a karácsony enyhe csökkenést hozott a forgalomban mind a teljes decemberi, mind pedig a szeptember–novemberi adatokhoz képest, a budapesti szállodák töltöttsége ugyanis a Forma-1-től kezdődően a 40-60 százalékos sávon mozgott. A szakember az STR adatai alapján a budapesti 3-5 csillagos szállodáknál körülbelül 30-40 százalékos foglaltságot lát a karácsonyi időszakban, míg az év utolsó hónapjának egésze 45-50 százalékot mutat jelenleg.

Ez a tavalyi évhez viszonyítva ugyan jónak számít, hiszen 2020-ban a lezárások és a korlátozások miatt üres volt a város az ünnepi időszakban (10 százalék alatti foglaltsággal), a koronavírus-járvány előtti “békeidőhöz” hasonlítva azonban szignifikáns a különbség. A karácsony ugyanis “az elmúlt tíz évben egy felépülő időszak volt, telt házzal vagy telt ház közeli foglaltsággal" – fogalmazott Iváncsics Nándor.

 

Újra felértékelődött Budapest

A minap a GD Consulting arról számolt be szakmai blogján, hogy az osztrák közszolgálati ORF riportjában Bécs utcáin megszólított külföldiek egybehangzóan Budapesten tervezik ünnepelni a szilvesztert a kedvezőbb szabályozási környezet miatt. Az osztrák fővárosban – és Ausztria egész területén – ugyan az oltatlanokra vonatkozó kijárási korlátozást feloldják az év utolsó napjára, de a szigorú járványügyi korlátozások érvényben maradnak. Sőt, a vendéglátó egységek esetében a 22 órára előrehozott zárórával még tovább is szigorodnak.

Budapest kedvező járványügyi szabályozásával is vonzza a külföldieket

Fotó: davidzfr/123RF.COM

Budapest felértékelődését a külpiacokon megerősítik az MSZÉSZ budapesti régióvezetőjének tapasztalatai is. Az utóbbi hetekben a környező országok és az autóval érkezők piaca érezhetően megmozdult, emelkedett. Miután külföldön több helyen elmaradtak a karácsonyi vásárok, illetve korlátozásokat vezettek be, így emiatt is érkeztek kikapcsolódást kereső utazók hozzánk, ahol szabadabban mozoghatnak. Megjelentek az orosz turisták is, akik egyre nagyobb hányadát teszik ki a vendégeknek a budapesti szállodákban.

Az izraeli vendégek elmaradása ugyanakkor fájóan érintette Budapestet, különösen a belvárosi szállodák érezték a hiányukat. Amint arról korábban beszámoltunk, december 22-től Magyarország is felkerült az izraeliek utazási tiltólistájára. "Bár Izrael kicsi ország, de Budapest meghatározó küdőpiaca, több belvárosi szállodánál a top 5-ben van, néhány háznál pedig a legmagasabb forgalmat generálja" – mutatott rá Iváncsics Nándor.

Örvendetes ugyanakkor, hogy a belföldi utazások növekedését is tapasztalják a fővárosi házak.

 

Jó kilátások szilveszterre

A gyengébb karácsony után egy viszonylag erős év végének örülhetnek a fővárosi hotelek. “Szilveszter hagyományosan csúcsidőszak a budapesti szállodákban, a pandémia előtt ilyenkor szinte mindenhol telt ház volt a jellemző, de az előrejelzések szerint most is 70-80 százalék fölött várható az átlagos foglaltság” – mondta a régióvezető.

Vannak olyan szállodák, ahol idén is közel járnak a telt házhoz, máshol szerényebb a volumen. Mindazonáltal közeledik a piac a “normálishoz, ami szilveszterkor a 100 százalékos, vagy legalábbis a 95 százalék fölötti foglaltság lenne" – tette hozzá.

A szilveszteri időszakra alapvetően jellemző a last minute foglalás, s ezt a pandémia okozta bizonytalanság csak fokozta. Ha az utóbbi öt hónapot nézzük, a foglalási ablak többször változott: “Míg augusztusban és szeptember még erősen érezhető volt, hogy többen foglalnak az utolsó pillanatban utakat, az ősz folyamán kezdtek távolabbi dátumra is foglalni. Most pedig, részben az omikron variáns megjelenésével, a lezárások és a küldőpiacokon tapasztalható korlátozások, részben pedig a szilveszter miatt ismét nagyon felerősödtek a last minute foglalások” – összegezte Iváncsics Nándor a budapesti szállodapiaci mozgásokat.