Budapest TE meg ÉN címmel podcast-sorozatot indított a BVA
Forrás: turizmus.com
2020. május 10. 17:54
Mint azt közleményükben írják, a heti rendszerességgel jelentkező sorozat legújabb témája a vendéglátás nehézségeit és új lehetőségeit járja körül. Veress Dóra és Gellért Gábor ezúttal a Borkonyha séfjét, a Textúra étterem társtulajdonosát, Sárközi Ákost kérdezte.
A tavalyi évben a turizmus és vendéglátás szakág kiváló eredményeket hozott. A Borkonyha tulajdonosai is új étterem beindítása mellett döntöttek, amely Textúra néven 2019 januárjában nyitotta meg kapuit. A 2020-as év remek számokkal indult, mindenki bevételi csúcsokat emlegetett. Ekkor érkezett meg a járvány okozta válság. Először csak az előszele, a hírei, majd a foglalások lemondásai és későbbre helyezései. Akkor döntöttek az éttermek bezárása mellett, amikor már napi 60-70 fő jelezte a távolmaradását.
„Csak azok az éttermek fognak tudni megmaradni, akik tudtak tartalékot felhalmozni, és azzal túlélni ezt az időszakot” – véli Sárközi Ákos.
![]() |
Sárközi Ákos |
Fotó: BVA-BFTK |
A Michelin-csillagos séf úgy érzi, hogy a bezárás után – amelyre senki sem számított – minden étterem egyéni stratégiát választott. Volt, aki csak bezárt, és reménykedik a mielőbbi nyitásban. Mások az ételek házhoz szállításában látták az áthidaló megoldást, ezen a Borkonyha is elgondolkodott, de ennek ötletét elvetette. Ezt a döntést a tulajdonosok azóta tévedésnek minősítették. A Borkonyha harmadik utat választott: élményutalványok és desszertkiszállítás. Eddig ugyanis senkinek sem lehetett Michelin-csillagos helyről szülinapi tortája.
Két héten belül pedig új kezdeményezéssel jelentkeznek. Ahogy Sárközi Ákos fogalmaz: „a csillagos élményt szeretnénk mindenki számára elérhetővé tenni”. A séf arra számít, hogy 2-3 hét múlva Budapesten is életbe léphetnek a könnyítések, és megnyithatnak a teraszok. Két héten belül ők mindenképp elindulnak valamivel, ami egyelőre meglepetés.
A teljes beszélgetés és a YT videó előzetes a BVA weboldalán, és ITT érhető el.