Budapest turizmusa jól teljesít regionális összevetésben

Szerző: Szebeni Zsolt

Forrás: turizmus.com

 2022. szeptember 29. 14:32

Az év első hét hónapjában szobafoglaltságban Budapest verte Bécset, Pozsonyt és Prágát, és átlagárban is nagyon jól teljesített – hangzott el a szállodások budapesti régióülésén.

Szeptember 29-én, a Budapest Hiltonban tartotta ülését a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) Budapesti régiója.

 

8 hónap alatt 4 millió vendégéjszaka

A régióülésen először Bődi Ivett, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) stratégiai vezérigazgató helyettese köszöntötte a résztvevőket. Bevezetőjében hangsúlyozta, hogy az MTÜ kiemelt stratégiai partnernek tekinti az MSZÉSZ-t, s a jövőben is intenzív együttműködést kért, megköszönve az elmúlt időszakban mutatott szerepvállalást.

Bődi Ivett

Fotó: turizmus.com

Elmondta többek között, hogy a budapesti szállodák, az év első nyolc hónapjában 4 millió vendégéjszakát és több mint 106 milliárd forint árbevételt realizáltak. Utóbbiból mintegy 77 milliárd forintot tett ki a szállásdíj-árbevétel.

A vezérigazgató-helyettes által ismertetett adatok szerint 2022. január–augusztus hónapokban az Egyesült Királyság vezette a küldőpiacok rangsorát, 10 százalékos részesedéssel.

Kiemelte azt is, hogy az összes turisztikai vendégéjszakák száma országos szinten, 2022-ben elérheti a 37 milliót, ami már megközelíti a 2019. évi csúcsteljesítményt, a 42 milliót.

A vezérigazgató-helyettes külön szólt az NTAK Iránytű néven, a szálláshelyek számára létrehozott ún. visszamutató felületről, amelyen a tényadatok mellett előrejelzések is segítik az adatszolgáltatók piaci munkáját. Elárulta többek között azt is, hogy az MTÜ őszi nemzetközi médiakampányának büdzséjéből a legtöbbet, 39 százalékot Németországra, a második legnagyobb tételt, 21 százalékot az USA piacára szánnak.

 

Becsábítanák a Sziget-látogatókat a belvárosba

A régióülés második felszólalójaként Faix Csaba, a Budapest Brand nZrt. vezérigazgatója szólt a megjelentekhez.

Faix Csaba

Fotó: turizmus.com

Elmondta, hogy a Budapest Kártya értékesítés eredményeit látva, 2022-ben végre érezhetően újraindult a fővárosban a nemzetközi turizmus, de a volumen még nem haladja meg a 2019. évi 50 százalékát.

A Budapest Brand nZrt. új honlappal és új arculattal várja a turistákat. Visszatértek a Budapest Airport felületeire is, ősszel pedig a budapesti gyógyfürdőkkel közös kampányt indítanak, remélve, hogy a BGYH Zrt. valóban nem kényszerül bezárásokra a rezsiköltségek emelkedése miatt.

Faix kiemelte a fesztiválok jelentőségét a fővárosi turisztikai kínálatban, s jelezte, hogy 5 éves szerződést kötöttek a Sziget Fesztivállal a Sziget Kártya forgalmazásáról, amelytől azt remélik, hogy a Sziget-látogatókat sikerül becsábítani a városba, éttermekbe és fürdőkbe.

2023-ra előregondolva elmondta, hogy a Budapesti Tavaszi Fesztivált április 19. és május 1. között rendezik meg, valamint, hogy a főváros egyesítésének 150 évfordulójára mintegy 100 programot kínálnak majd.

 

MSZÉSZ: Budapest átlagárban is jól teljesített

Az MSZÉSZ beszámolóját Kovács Balázs alelnök, a Danubius Hotels vezérigazgatója tartotta.

Kovács Balázs MSZÉSZ-alelnök értékelte a budapesti szállodák helyzetét

Fotó: turizmus.com

Kiemelte, hogy Budapest, hosszú évek után, január–júliusban, szobafoglaltságban lehagyta közvetlen régiós versenytársait és átlagárban is nagyon jól teljesített. Sőt, a magyar főváros a 20–22. helyen áll az összes európai versenytárssal összevetve a forgalmi adatokat.

Reményét fejezte ki, hogy a Budapest Airport utasforgalma egyre jobban megközelíti a 2019. évi eredményeket, látva, hogy az év eleji (–)40 százalékról mostanra már csak (–)19 százalékon állnak az adatok.

Budapest szobafoglaltságban megelőzte Bécset, Pozsonyt és Prágát is az első hét hónapban

Fotó: MSZÉSZ

A fővárosi szállodák jó teljesítményéhez mindenképpen hozzájárultak a rangos nemzetközi sportesemények, s a forintban számolt bevételeknek jót tesz a hazai valuta gyengülése, de ez utóbbi még nagyobb mérvű zuhanása már károkat okozhatna.

Az alelnök felhívta kollégái figyelmét arra, hogy – jogszabályváltozás hiányában – 2023. január elsejétől már kötelező lesz elkérni és lefotózni a 14 évesnél fiatalabb vendégek személyi okmányait is, s nem ártana erre előre figyelmeztetni a szülőket, felnőtt kísérőket.

Sokan hallgatták a beszámolókat a Budapest Hiltonban

Fotó: turizmus.com

Az alelnök reményét fejezte ki, hogy az MSZÉSZ sikerre tudja vinni legfontosabb lobbicélkitűzéseit, nevezetesen:

  • nem kell majd fizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást,
  • a szállodák kormányzati bértámogatásban, illetve járulékkedvezményben részesülhetnek,
  • a lehető leghamarabb megjelennek az energetikai korszerűsítési pályázatok, hogy legalább némi esély legyen csökkenteni az elszálló rezsiköltségek hatását,
  • hatékonyak lesznek az MTÜ nemzetközi és belföldi keresletösztönző kampányai,
  • csökkentik a SZÉP-kártya adóterheit, növelik az adható keretösszeget, s a felhasználási célok közé nem kerül vissza a kiskereskedelmi élelmiszer-vásárlás,
  • végül, de nem utolsó sorban a kormányzat kellő nyomásgyakorlással féken tudja tartani az irreális követelésekkel előálló energetikai szolgáltatókat.

 

Kovács Balázs határidőkkel is illusztrálta az MSZÉSZ tervezett, illetve folyamatban lévő pályázatait, nevezetesen az Év Technológiai Újítása, az Év Zöld Szállodája, az Év Szállodája és az Év Fiatal Szállodása kiírásokat.

Az MSZÉSZ futó és tervezett pályázatai

Fotó: MSZÉSZ

Kovács Balázs prezentációjának végén kitért arra is, hogy megújult, s talán informatívabb is lett a Trendriport, immáron kétféle (a társult tagok ajánlatait tartalmazó és a szakmai híreket közlő) hírlevelet küld ki a szövetség titkársága, valamint online oktatási projekteket indítanak az év végéhez közeledve.

A budapesti régióülés további témáiról ebben a cikkben olvashatnak.