Budapesten tartják az idei telekommunikációs világkonferenciát

Forrás: MTI

 2015. április 09. 12:19

Az ENSZ infokommunikációs szakosított szervezete, az ITU ez év őszén a magyar fővárosban tartja telekommunikációs világkonferenciáját (Telecom World), amelyre mintegy 5-6 ezer résztvevőt várnak.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Houlin Zhao, a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) főtitkára csütörtökön írta alá az ITU Telecom World 2015 rendezvény budapesti lebonyolításáról, szervezéséről és finanszírozásáról szóló megállapodást.

Szíjjártó Péter a Budapesten akkreditált nagykövetek és a külföldi diplomaták előtt többek között Magyarország azon törekvéséről beszélt, hogy a technológiai változásoknak ne csak követője, hanem alakítója is legyen. Példaként hozta Puskás Tivadar és Neumann János munkásságát, a telefónia, illetve a számítástechnika fejlődésének megalapozásában.

Az október 12–15. közötti eseményre mintegy 5-6 ezer résztvevőt várnak. Mint azt korábban megírtuk, az ITU budapesti konferenciájának a sikeres pályázatot összeállító Hungexpo ad majd otthont. A telekommunikációs konferencia témakörei főként a digitális város és a digitális otthon köré szerveződnek. Emellett azonban szó lesz még az 5G megoldásokról, valamint a Big Data által nyújtott lehetőségek kiaknázásáról is.

Houlin Zhao azt hangsúlyozta, hogy az idén 150 éves, 193 tagországot tömörítő ITU a korábbinál nagyobb intenzitással kívánja bevonni munkájába a kis- és közepes vállalkozásokat, valamint az eddiginél is több figyelmet kíván fordítani a különböző infokommunikációs területeken az innovációra, a fejlesztések támogatására.