Budapesti csúcsétterem oszt ételt rászoruló vendéglátósoknak
Forrás: turizmus.com
2020. május 13. 13:18
Globálisan és hazánkban is a turizmusban, valamint a hozzá szorosan kapcsolódó vendéglátó szektorban dolgozók a pandémiás helyzet talán legnagyobb vesztesei. A roppant nehéz helyzetbe került munkáltatóknak és munkavállalóknak egyelőre kevés esélyük van arra, hogy számukra is hamar visszazökken minden a régi kerékvágásba.
Csakhogy munka híján, a korábbi bevételeik hiányában lassan az anyagi tartalékaik végére értek, és a vendéglátó szektor újraindulását követően várhatóan sokáig érezhetőek lesznek majd a veszteségeik.
Őket próbálja meg most segíteni a KIOSK csoport és a Segítő Angyalok Alapítvány közös charity projektje, amely az érintettek mindennapjait, melegételhez jutásukat támogatja – tájékoztattak a jótékonysági akció indíttatásáról a szervezők.
A KIOSK Angyal elnevezésű jótékonysági program Kamarás Adrienn, a Segítő Angyalok Alapítvány kurátora, valamint a KIOSK tulajdonosa, Hlatky-Schlichter Hubert vezetésével jött létre.
![]() |
A rászoruló kollégákra is főznek |
Fotó: KIOSK |
"Mi is kivéreztetve küzdünk az életben maradásért, és a lehető legtöbb munkatárs megtartásáért. A márciusi bezárásunk óta saját futárszolgálatot indítottunk, webshopot, alkalmazást fejlesztettünk. Saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy rövid idő alatt mennyire a feje tetejére állt az iparágunk – mondja Hlatky-Schlichter Hubert. – Tudjuk, hogy sokan elveszítették a megélhetési forrásukat, és élték fel az elmúlt két hónap alatt a megtakarításaikat. A vendéglátásban dolgozók azok, akik másokat kiszolgáltak, szívből adtak, most itt az idő, hogy mi támogassuk őket és visszaadjunk a sok boldog percből, finom falatból, amit köszönhetünk nekik. A KIOSK Angyalban egyesül az alapítvány ereje a KIOSK és a Babel csapatával, hiszen együtt főzünk és juttatjuk el a melegételeket a támogatásra szorulóknak. Mi magunk is ezeket fogyasztjuk nap mint nap, munka közben, így elsőként teszteljük a fogásokat" – tette hozzá.
A program május 12-én, éppen a KIOSK Pest 7. születésnapjának alkalmából indult útjára. A projekt digitális felületén keresztül, a www.kioskangyal.hu oldalon bárki gyorsan és egyszerűen járulhat hozzá a misszióhoz, illetve ugyanilyen gyorsan adhatja le jelentkezését a KIOSK Pest konyhájában készülő napi melegételre.
A jelentkezés regisztrációhoz kötött, az átvételi pontot az étterem biztosítja majd a járványügyi szabályok szigorú betartása mellett: szabadtéren, maszkban és kesztyűben lehet átvenni a napi ételadagot.
![]() |
Szabadtéren, maszkban és kesztyűben lehet átvenni a napi ételadagot |
Fotó: KIOSK |
A KIOSK Angyal programjának beindítására a Segítő Angyal Alapítvány már elő is készített 4000 adag meleg ételre elegendő felajánlást, amivel a kilövés után azonnal el tud indulni a program. A kezdeti mennyiség biztosítása után minden támogatásra számítanak a szervezők, hogy minél több éhes vendéglátós jusson újra melegételhez a következő időszakban.
(Borítókép: KIOSK)