Budapesti kedvezménykártya belföldi turistáknak

Forrás: turizmus.com

 2016. március 03. 19:54

Az Utazás kiállításon debütált a Budapest Card belföldieknek kidolgozott változata, összhangban az idén először díszvendégként részt vevő főváros megjelenésével, amelynek fókuszában a belföldi turisták megnyerése áll.

A tudatos márkaépítés elengedhetetlen ahhoz, hogy egy város ma versenyképes legyen a turisztikai piacon, ezért Budapestnek láthatóvá kell válnia, de nemcsak a külföldi, hanem a belföldi turisták számára is – hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes az Utazás kiállítás első napján, a Budapest stand megnyitóján. A belföldi látogatók tavaly már egymillió vendégéjszakával járultak hozzá a főváros kereskedelmi szálláshelyeinek forgalmához – vagyis Budapest legfontosabb küldőpiaca Magyarország. Hozzátette: 2016-ban átfogó arculatfejlesztést hajtanak végre, ugyanakkor a brandépítésbe olyan városüzemeltetési elemek is beletartoznak, mint a versenyképes tömegközlekedés, az emberek biztonságérzete, a megfelelő minőségű szálláshelyek és a kulturált kikapcsolódási lehetőségek. Elhangzott, hogy fontos a brand hitelessége is.

A főváros első alkalommal szerepel belföldi díszvendégként az Utazás kiállításon – mondta el Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezetője. Mottójuk: Budapest vendégül látja Magyarországot, mivel megjelenésük fókuszában most a belföldi vendégek állnak. „Ötszáz négyzetméteren szeretnénk Budapestet becsomagolni" – fogalmazott. A város turisztikai, kulturális, családi és gasztronómiai élményeit pedig az Utazáson debütáló belföldi Budapest Cardba „csomagolták".

A 48 órás új kártyával elérhető szolgáltatások többé-kevésbé megegyeznek a külföldi turistáknak kínált Budapest Card szolgáltatásaival, néhány kivétellel, amelyeket kifejezetten a belföldi vendégekre szabtak. Összesen csaknem 100 helyszínen érhetők el különböző mértékű kedvezmények, az ingyenes tömegközlekedés mellett 9 múzeumba is ingyenes a belépés, a Csodák Palotája 50, az Állatkert 25, az Aquaworld 30 százalékos, a Dandár és a Paskál fürdő 20 kedvezménnyel látogatható, ezenkívül 10–50 százalékos kedvezményt nyújtanak további múzeumok, színházak, kulturális intézmények és éttermek is.