CAFe Budapest – az őszi turistacsalogató vonzerő

Forrás: MTI

 2015. szeptember 09. 15:43

Mintegy 40 helyszínen több mint 100 programot – köztük koncerteket, kiállításokat és táncelőadásokat – kínál október 2. és 18. között a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál, amelynek fókuszában Bartók Béla és az idén 80 éves észt zeneszerző, Arvo Pärt életműve áll.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a fesztivált felvezető szerdai budapesti sajtótájékoztatón hangsúlyozta: kívánatos lenne, hogy a Budapestre érkező turisták minél több kulturális élménnyel is gazdagodjanak, ennek pedig nagyszerű előmozdítói a CAFe Budapest és a Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF), melyeket együttesen évente 1,15 milliárd forinttal támogat a kormány.

 

A programok közül Balog Zoltán kiemelte a Somnakaj című roma sorsjátékot, amelyet a Színezd át! címet viselő ingyenes családi nap keretében is bemutatnak több megyeszékhelyen, valamint a Ludwig Múzeum Ludwig Goes Pop című tárlatát, amely a pop art eddigi legnagyobb hazai bemutatója lesz.

Tarlós István főpolgármester is arról beszélt, hogy a négy évszakhoz kötődő budapesti kulturális fesztiválok nagyban hozzájárultak az elmúlt években bővülő fővárosi idegenforgalomhoz és ahhoz, hogy Budapestet Európa legszebb és legnépszerűbb városai között tartják számon, miközben az élhetőségi ranglistákon is egyre jobban szerepel.

A CAFe Budapest kínálatát Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója, a fesztivált szervező operatív testület elnöke, valamint Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezetője, a szervező operatív testület tagja ismertették.

Káel Csaba mindenekelőtt azt emelte ki, hogy a CAFe Budapest az idei évtől állandó Bartók-fókusszal bír majd, hogy minél többen és mélyebben megismerhessék a nagy komponista életművét és személyét.

Az idei fesztiválra Bartók előtt tisztelegve állította össze közös műsorát többek között a Söndörgő együttes és a Kelemen-kvartett, valamint a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Budafoki Dohnányi Zenekar. De Bartók balkáni utazásaihoz nyúlt inspirációért Agócs Gergely is Túlparton - Gyökerek és szárnyak című előadásához, a balkáni ritmusok ihlették a New York Gypsy All Stars és a Fanfare Ciocarlia muzsikáját, valamint Jojo Mayer és Lajkó Félix közös koncertjét is. A mester szerzeményei felcsendülnek Bogányi Bence, Bogányi Gergely és a Münchener Kammerorchester, valamint a Magyar Rádió Énekkarának koncertjein is. Az Új Magyar Zenei Fórum 2015-ös zeneszerzőversenyének fő tematikája is Bartók köré épül.

csepp kánon - Artus Goda Gábor Társulat

 

A fesztivál másik kiemelt szerzője az idén 80. születésnapját ünneplő Arvo Pärt. A modern európai egyházzene megteremtésében oszlopos szerepet vállaló észt komponista műveit honfitársai és pályájának legavatottabb ismerői tolmácsolják. Budapestre érkezik Tonu Kaljuste vezényletével az Észt Filharmónia Kórusa és a Tallinni Kamarazenekar, valamint Szergej Krilov és a Litván Kamarazenekar is.

A CAFe Budapest további komolyzenei programjai közé tartozik Sosztakovics Az orr című operaszatírája a Neue Oper Wien és a Müpa koprodukciójában, valamint Balassa Sándor operájának, a Kodolányi János drámája nyomán komponált Földindulásnak az ősbemutatója a Müpában.

Jön Jonny Greenwood, a Radiohead frontembere is, akinek saját kompozíciói szólalnak meg a London Contemporary Orchestra szólistáival közös koncertjén. A latin zenét jazzel házasító Pink Martini és a gypsy-swing koronázatlan királyaiként számon tartott Django Lassi szintén a fesztivál vendégei lesznek.

A táncelőadások sorában a CAFe Budapesten mutatja be legújabb darabját, a Non Solust a Recirquel Újcirkusz Társulat, itt lesz PUSH című kétrészes darabjával a dán Black Box Dance Company, a Philippe Saire Társulat pedig a térben különlegesen elrendezett, Black Out című produkciójával érkezik.

TRIVIA - kóruscirkusz

 

A 24. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál helyszínei a Müpa, a Zeneakadémia, a Bálna, a Budapest Music Center, a Budapest Jazz Club, a Pesti Vigadó, a Trafó Kortárs Művészetek Háza, a Várkert Bazár, az A38 Hajó, az Akvárium Klub, továbbá fővárosi galériák és színházak, de a köztereken is felbukkan majd a kortárs művészet.

A tavalyi évhez hasonlóan idén is csatlakozik a fesztiválhoz társrendezvényként Kelet-Közép-Európa régióvezető művészeti vására, az Art Market Budapest, továbbá a rangos divatesemény, a Central European Fashion Days / Gombold újra! is.