Castellum lesz a Hotel Hollókő

Forrás: turizmus.com

 2015. október 30. 12:08

Immár hivatalossá vált: Castellum Hotel Hollókő**** néven nyit meg a négycsillagos szálloda Hollókőn, amelynek bokrétaünnepségét október elején tartották a világörökségi faluban.

A névválasztás természetesen a szó jelentésén alapul, a "castellum" jelentése megerősített katonai tábor a régi rómaiaknál, a középkorban várkastély, erősség. A latin-magyar szótár szerint még hegyi falut is jelent.

 

Ahogy arról korábban beszámoltunk, összesen 476 millió forintos uniós támogatással 2016 márciusára készül el a négycsillagos szálloda. 68 szobával rendelkezik majd, ebből 51 standard, 10 superior, 4 lakosztály, 2 akadálymentesített szoba, 1 pedig antiallergén. Az épületben 160 fős étterem és 420 négyzetméteres wellness is helyet kap.

A szolgáltatások között szerepel még többek között bowling, játszószoba, programszervezés, ingyenes WIFI a hotel teljes területén, laptopkölcsönzés.

Érdekesség, hogy a hotel saját kerékpárkölcsönzőt és szervizt is üzemeltet majd, amely nemcsak a szállóvendégeket, hanem a faluba látogató turistákat is kiszolgálja majd.

A szálloda igazgatója Paraczky Péter (director@hotelholloko.hu), értékesítési és marketingigazgatója Kovács Miklós (ertekesitesiigazgato@hotelholloko.hu). Az éttermi igazgató Mészáros Tibor, a séf Cseh László.