Ezek a csapatok nyerték a CheckINN Turisztikai Innovációs Verseny díjait

Forrás: turizmus.com

 2024. február 01. 21:52

Átadták a hazai turizmus fellendítését célzó innovációs ötletekért járó díjakat az országos CheckINN Turisztikai Innovációs Versenyen.

A Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány által létrehozott CheckINN Turisztikai Innovációs Verseny egyik fő célja a hazai turizmust fellendítő új ötletek bevonzása, valamint a turizmus pályára készülő hallgatók szakmai támogatása mentorációval.

Az idei évben 18 egyetemről közel 100 hallgató szállt versenybe a kétszer 3 millió forintos fődíjért. A 2023 őszén elindult pályázaton a Budapesti Corvinus Egyetem diákjai bizonyultak a legvállalkozóbb szelleműnek, de sok projekt érkezett a Pécsi Tudományegyetem és a Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatóitól is.

“Évről évre egyre több és jobb ötlettel jelentkeznek a diákok, ami folyamatosan visszaigazolja az ilyen típusú programok létjogosultságát a turizmus területén is, valamint azt, hogy bőven van még tér az új ötletek számára a hazai turizmusban is. A visszajelzések alapján azt tapasztaljuk, hogy a hallgatók rengeteget fejlődnek a verseny során, miközben lehetőségük nyílik valós turizmusszakmai kérdésekkel foglalkozni, felkészítve őket a munkaerőpiaci kihívásokra. Így a való életből vett példákon, gyakorlatokon keresztül próbálhatják ki ötleteiket és fejlődhetnek” – mondta Rázga-Ilyés Noémi, a CheckINN innovációs programigazgatója.

“Az idei évben örömmel láttam, hogy a fiatalokat egyre inkább foglalkoztatják a társadalmi témák, és a pályázatok között folyamatosan növekszik az érzékenyítő célú projektek száma” – folytatta.

 

Fődíjak

Az Aktív turizmus kategóriában a Pécsi Tudományegyetem csapata "Vakrandi a természettel" című projektjével nyerte el a fődíjat. A csapat – Kopa Marcell, Kocsis Zsanett és Német Emma – célja, hogy bővítsék a látássérültek számára elérhető turisztikai lehetőségeket, amelyhez egyedi technikai megoldásokat is fejlesztenének. Elkötelezettek a társadalmi felelősségvállalás iránt, és az ötletük további célja a szolgáltatók érzékenyítése és továbbképzése.

A Szállodaipar-vendéglátás kategóriában a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem csapata "SZÉPlace" néven bemutatott digitális innovációjával nyerte el a fődíjat. Az alkalmazás széles körű segítséget nyújt a SZÉP-kártyás összegek turisztikai célú felhasználása során, és részletes információt nyújt az ötvenezer elfogadóhelyről. A csapat tagjai: Szilágyi Borbála, Szilágyi Sára és Fehér Mátyás Sándor.

Csoportkép a díjazottakról

Fotó: turizmus.com

Különdíjak

Az Aktív turizmus kategóriában a "Riding Time" elnevezésű projekt hozta el a különdíjat, amely a hazai lovasturizmus nemzetközi szintre emelését célozza. A csapat tagjai, Gallyas Tünde, Gábos Petra és Tóth Regina olyan komplex turisztikai élménycsomagot terveztek, amely tematikus, az országos csillagtúrához hasonló lovastúrákon keresztül mutatja be Magyarországot a külföldi lovasok számára.

A Szállodaipar-vendéglátás kategóriában az "ImagInn" elnevezésű kezdeményezés kapta meg a különdíjat. A győri Széchenyi István Egyetem hallgatóiból álló csapat, Fukszberger Júlia, Bognár Barnabás és Csóka Lilla egy olyan digitális fejlesztést tervezett, amely segíti a feltörekvő művészek és a vendéglátó egységek együttműködését. Az "ImagInn" weboldalon művészek mutathatják be alkotásaikat, amelyek közül a vendéglátó egységek válogathatnak, melyiket szeretnék kiállítani.

A díjazott csapatok kiemelkedő munkájukkal hozzájárultak a hazai turizmus megújulásához. A verseny évről évre bizonyítja, hogy a felsőoktatási hallgatók kreativitása és elkötelezettsége kulcsfontosságú a turizmus fejlődésében. A CheckINN Turisztikai Innovációs Verseny díjazottjait a januári élő pitch után, a február 1-jén megrendezett Turizmus Gálán hirdették ki.