Családban építik Eger és térsége turizmusát

Akik ismerik, gyakran csak Laci bácsiként emlegetik Harmati Lászlót. Pedig nincsen benne semmi bácsis. Optimistább és lendületesebb, mint sok negyvenes, és semmi sem törli le a huncut mosolyt a szeme sarkából. Színes egyéniségét jól példázza, amikor egyik szállodája látta vendégül a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége közgyűlését, házigazdaként egy alkalomhoz illő vers elszavalásával köszöntötte a megjelenteket.

Stratégiai gondolkodását és pozitív életszemléletét két gyermekének is igyekezett átadni, Péter és Judit ma a sok lábon álló vállalkozás fontos tartópillérei. Judit, aki eredetileg angol–orosz szakos tanár volt, a mátraszentimrei Hotel Narád & Parkot és a céghez tartozó sportkomplexumokat vezeti, a kereskedelmi és vendéglátóipari főiskolát végzett Péter pedig az egerszalóki Thermal Park Hotelt és az egri Minaret Hotelt.

Az egész család Egerben él, a felsoroltakon kívül övék a Hotel Eger & Park, az Uncornis Hotel, a noszvaji Panoráma Hotel, két sportcentrum, a Mátyus Udvarház, több étterem, de még egy debreceni magánklinikában is van érdekeltségük, illetve az ingatlanhasznosításban és a kereskedelemben vannak jelen. Csak a saját üzemeltetésben lévő létesítményeik is több mint 200 családnak nyújtanak megélhetést.

Harmati László két gyermekével, Judittal és Péterrel

Fotó: Turizmus Panoráma

Turizmus Panoráma: Laci bácsi, amilyen kedves és közvetlen a beszélgetésekben, vélhetően annyira kemény is tud lenni az üzletben. Amíg kiszaladt egy percre, hadd kérdezzem meg: a gyerekei vajon mit érzékelnek ebből?

Judit: Velünk szigorú, sokat vár el és keveset dicsér. Bár sosem kér irreális dolgokat, vagy olyat, ami ne a vállalkozás sikerét, érdekeit szolgálná.

Péter: Szigorú? Én inkább következetesnek mondanám.

J.: Igen. De ugyanez volt jellemző a neveltetésünkre is, aminek köszönhetően megtanultunk keményen dolgozni, és megbecsülni azt, amink van.

Laci bácsi (aki időközben bekapcsolódott): Én nem hiszem, hogy szigorú lennék, de hála istennek, erre soha nem is volt szükség, mindketten inkább többet vállalnak, mint kellene.

J.: Édesapám sokat átadott nekünk a munkához való viszonyából, a munkával szembeni alázatából. Mindig is az egyik alapelve volt például, hogy a cég pénzére véletlenül se úgy tekintsünk, mint a sajátunkra. Az a céget illeti, és vissza kell forgatni ahhoz, hogy biztosított legyen a további fejlődés.

TP: Az embereket mindig érdekli, hogy az önhöz hasonló befutott üzletemberek csupán jókor voltak jó helyen, esetleg egy remek ötlet kell csak, vagy kitartó és áldozatos munka.

L.: Mindez együtt. Sok érdekes véletlennek is köszönhető, hogy így alakult az életünk. De szükség volt arra is, hogy meglássuk egy helyzetben a lehetőséget, és éljünk is vele, ahelyett, hogy csak elképzeljük. Számomra a vállalkozás alkotás, amely sikerélményt ad, és további erőbedobásra inspirál. Ugyanakkor 30-40 százalékos önerő nélkül sosem álltam neki egyetlen fejlesztésnek sem.

És egy céget nem elég megalapítani, működtetni is kell. A statisztika azt mutatja, a kis- és középvállalkozások 70 százaléka nem éli túl az alapítót, mert szétesik. Ezért is örülök, hogy Jutka és Péter velem dolgoznak, sőt a két nagyobbik unokám is belekóstolt már a szállodai munkába, más-más területen. Legkisebbik unokám pedig a lovak és a Mátyus-tanya szerelmese.

TP: Megosztja velünk az első milliója történetét?

L.: Nehéz lesz, mert a vállalkozás hosszú és lassú folyamat eredményeként jutott oda, hogy 2002-ben meg tudta vásárolni a zászlóshajó Hotel Eger & Parkot, ami után nagy fejlődésnek indultunk. De megpróbálom.

A tanulmányaim után az ÁFÉSZ-nál kezdtem, mindig is a kereskedelem vonzott. Ám abban az időben saját vállalkozásról még szó sem lehetett! A turizmussal 1975-ben kerültem először kapcsolatba, amikor megbíztak az Avar Szálló építésével, megnyitásával. Jó évek voltak, óriási élet zajlott a szállodában.

A rendszerváltáskor, még az ÁFÉSZ-szal volt két nagy bukásom, de megtanultam belőlük, hogy soha nincs vesztett helyzet, mindig mindenre van megoldás. Először a helyi adóhivatal büntetett meg 110 millió forintra kistelepülési rekonstrukció miatt, aztán egy Amerikában működő csomagküldő cégünknél lépett le 65 millió forinttal a külföldre szakadt hazánk fia... 1989-ben 170 milliós tartozásba sokan beleroppantak volna. De én a vesztes helyzetet nyertesre tudtam fordítani.

Az egri ÁFÉSZ 50 százalékos tulajdonrészével, egy nyugat-német befektető csoporttal közös részvénytársaságot alapítottunk 600 milliós tőkével, amelyet a bécsi tőzsdén 220 százalékos árfolyammal jegyeztek be. Vittünk kétezer tonna borsót Indiába, behoztunk húszezer music centert Dél-Koreából és még sorolhatnám. Később az rt. osztrák tulajdonba került, és az egyik igazgatósági taggal 1991-ben egy külön céget is alapítottunk, amelyben már nekem is volt 1,5 milliós tulajdonrészem. Tulajdonképpen innen indult minden. Ezzel a céggel vettük meg az egri Panoráma és Vendéglátó Vállalatot és építettük meg Eger első négycsillagosát, az Unicornist, majd a Liget Casinót, és a noszvaji pártüdülő felvásárlásával a Panoráma Hotelt.

Egy családi vállalkozásban arra is adott a lehetőség, hogy a gyerekek magasabbra jussanak, mint a szüleik

Fotó: Turizmus Panoráma

TP: A jó ötleteknek se voltak híján, meglátták például, mekkora hiány van akadálymentes szálláshelyekből.

L.: Az ötlet Pétertől származik, ő vetette fel, hogy a Hotel Eger & Parkot alakítsuk át eszerint. Bevált, nagyon szoros a kapcsolatunk a Magyar Paralim­piai Bizottsággal, évről évre nagy nemzetközi sporteseményeket rendeznek nálunk judo, cselgáncs, asztalitenisz, vívás, csörgőlabda szakágakban.

TP: Milyenek Harmatiéknál a családi vacsorák?

J.: Megpróbáljuk kicsit kívül hagyni a munkát és a cégügyeket, de ez nem mindig szokott sikerülni. Valakinek mindig megcsörren a telefonja, vagy elhívják valamilyen sürgősen megoldandó problémához.

TP: Mennyire inspiráló vagy épp zavaró családtagokkal együtt dolgozni?

L: Előfordul, hogy valamiben nem értünk egyet, de ez így van rendjén. Jól tudunk együtt dolgozni. Keddenként van egy közös ebéd, ami kötetlen értekezlet is egyben, olyankor szoktuk megbeszélni az aktuális ügyeket.

J.: Szerintem megfizethetetlen, hogy senki másban nem bíznánk meg jobban, mint egymásban. A családi vállalkozás legnagyobb ereje ebben rejlik.

TP: És a szabadidő? Már, ha lehet ilyesmiről beszélni egyáltalán...

L.: Lehet, bár mindig ebből van a legkevesebb. Én minden reggel teniszezem, akkor is, ha előző este későn érek haza, és akkor is, ha korán... Az utóbbi években már megengedtem magamnak, hogy egy kicsit élvezzem is a munkám gyümölcsét, jártam például Kínában, Balin, Ausztráliában, Új-Zélandon, és voltunk hajóúton is. Bár mostanság annyi rossz történik a világban, hogy bevallom, kicsit csökkent az utazási kedvem. „Ismert helyiek más szerepben" mottóval van egy helyi kezdeményezés is, amelyiken mindig részt veszek, ki-ki megmutathatja magát a kedvtelésében – én rendszerint verset mondok.

J.: A gyermekeim már nagyok, sőt a lányom külföldön él, így velük kevesebb már a közös program. Úszni járok, és tanulok teniszezni, illetve imádom a színházat, szeretem, hogy kizökkent a hétköznapokból és elgondolkodtat.

P.: Engem a sport kapcsol ki, a fallabda és a foci. Mondhatnám persze azt is, hogy a lányommal foglalkozom, de az természetes. Hamarosan még több lesz a családra fordított idő, nemsokára születik ugyanis a második gyermekem.

L.: Azt mondják, az a boldog ember, aki olyan munkával keresi a kenyerét, amelyet, ha gazdag lenne, fizetés nélkül is végezne. Hát, velem ez a helyzet. A munka számomra sosem volt teher.