Itt a családbarát szállodák új hivatalos védjegye

Szerző: Pintér Tünde

Forrás: turizmus.com

 2019. május 16. 11:07

Új, egységes értékelési és követelményrendszert dolgozott ki az MSZÉSZ a családbarát szálláshelyek számára. Az első szállodák már megkapták a minősítést.

Ahogy bővül a családos szegmenst kiszolgáló, hazai piaci szereplők száma, úgy mutatkoznak egyre nagyobb különbségek az általuk kínált szolgáltatások minőségében. Éppen ezért egységes, átlátható, fenntartható és fejleszthető értékelő rendszer létrehozását szorgalmazta a szolgáltató szektorban az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2018-ban, a Családbarát védjegy bevezetésének meghirdetésekor – olvasható a Turizmus.com magazinban megjelent cikkben.

Ezzel összhangban, hasonló célokért indult el a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségén belül az projekt, mely – a Hotelstars szállodaminősítési rendszer analógiájára, azt kiegészítve – egységesítette a családbarát szálláshelyekre vonatkozó elvárásokat.

„A szövetségen belül fontosnak tartottuk, hogy „rendet tegyünk” a családbarát szolgáltatói szegmensben. A Magyar Turisztikai Ügynökség is szorgalmazta a lépést, így az európai példák tanulmányozása és többszörös szakmán belüli egyeztetés során létrejött az a 91 pontból álló kritériumrendszer, mely garanciát jelent a vendégek számára, és iránymutatásul szolgál a szálláshelyek felé” – nyilatkozta lapunknak Baldauf Csaba, az MSZÉSZ általános alelnöke, a Kolping Hotel Family&Spa igazgatója.

Átfogó szabályozás, három szinten

Az értékelési rendszer a szálloda teljes működésére és szemléletére kiterjed. A lokáció éppúgy fontos, mint a területen belüli biztonság, az adott szobaszámhoz tartozó babafelszerelés. a családi szobák, apartmanok száma és a kétágyas szobákhoz viszonyított aránya. A közösségi terekben, az étteremben és a wellnessben is fel kell készülni a fiatal vendégek kiszolgálására, családbarát stratégiával kell rendelkezni, szigorú előírások vonatkoznak az animációra, a játszószobára.

„Meghatároztuk azt is, hogy a vendégvélemény-oldalakon a családos vendégkör értékelésének milyen szintet kell elérnie” –hangsúlyozta a szakember, aki szerint az a legfontosabb, hogy a vendég ne csalódjon a minősített szálláshelyek szolgáltatásaiban.

A kritériumrendszer a családbarát szállodákat három szinten különbözteti meg, a bronz a belépési, az ezüst a fejlett, az arany pedig az érett szintet jelöli, ugyanakkor már a belépési szinten is magas elvárásoknak kell megfelelni. A wellness kritériumokhoz hasonlóan, itt is vannak kötelező és szabadon választható feltételek, melyek egyaránt előre mutatóak.

Az első fecskék

Az első, Arany fokozatú minősítést szerző szálláshely a Kolping Hotel Family&Spa volt. Az alsópáhoki szálloda élen jár a családok kiszolgálásában: megérkezéskor és távozáskor külön köszöntik a gyerekeket, a kicsik méretéhez igazított check-in hellyel rendelkeznek.

Az alsópáhoki Kolping Hotel Family&Spa már megszerezte a minősítést


Fotó: turizmus.com

Többféle méretű és kialakítású családi szobát kínálnak, a családi apartmanokban adottak a gyermekek etetésének feltételei. A szimpla babakocsik mellett újszülötteknek vagy ikreknek alkalmas babakocsival is rendelkeznek, a wellnessben családi szaunát üzemeltetnek, a beauty részlegen többféle kezelést kínálnak a kicsik számára. A szálloda külön játszószobát biztosít a 3 éven aluliaknak, 1 éves kor felett napi több órában biztosított a gyermekfelügyelet. Figyelmességben is élen járnak, például felköszöntik a szülinapos gyermekeket.

Az Ezüst szintet célozta meg az önellenőrzés során a Tisza Balneum Thermal Hotel, mely április elején esett át az auditon. A Service 4 You kötelékében működő szálláshelyen 2014-ben alakították ki a Mókaland játszóházat, azóta folyamatosan bővül a családbarát szolgáltatások köre. „A minősítéssel bizalmat szeretnénk ébreszteni a vendégekben” – nyilatkozta lapunknak Nótin Zsolt szállodaigazgató.

Vendégeik már a foglalásnál jelezhetik, milyen ingyenes bekészítést kérnek (babaágy, babakád, cumisüveg-melegítő, etetőszék, fellépő, bili), a játszóházban képzett animátorok szórakoztatják a gyerekeket, az étteremben bébiételekkel, külön gyermekétlappal és büféasztallal várják a kicsiket.

A Thermál Hotel Visegrád cikkünk írása idején az auditra várt

Fotó: turizmus.com

A Thermál Hotel Visegrád cikkünk írása idején az auditra várt, szintén az Ezüst szinten kívánja minősíteni magát. „Annak ellenére, hogy a fő profilunkat a wellness- és a rendezvény/konferencia jelenti, magas minőségi szinten tudjuk kiszolgálni ezt az alszegmenst is” – tájékoztatta lapunkat Nádas Gábor szállodaigazgató, hozzátéve, hogy éppen a két kinti játszótér felújításán dolgoznak. Játszóházat, gyermekmedencét üzemeltetnek, frekventált időszakokban a kicsiket animátorok szórakoztatják. Kabalafigurájukról bábjáték készült, a figura ajándéktárgyként is megvásárolható.

Az elvárások

A 91 kritérium közül az alábbiaknak mind a három szinten meg kell felelni: • A kertben nem találhatók mérgező, gyerekek számára veszélyes növények. • A recepción családok számára érdekes programokról, kirándulási lehetőségekről található információs anyag (nyomtatott vagy digitális). • A szállodai kétágyas szobák legalább 20%-a, de minimum 10 szoba alkalmas minimum 2 felnőtt és 1 gyermek kényelmes elhelyezésére, ezekben 1 db babaágy vagy 1 db pótágy elhelyezhető. • A szobai felszerelések a gyermek életkorának megfelelően rendelkezésre állnak és azokat kérésre - a családok számára dedikált szoba mennyiségnek megfelelően - a szobában biztosítják (babaágy ágyneművel, gyermekágy, fürdetőkád, pelenkázó állvány vagy lap, bili, fellépő). • A családoknak dedikált szobák 50%-ában van megfelelő, biztonságos gyermek etetőszék 6 hónapos kortól vagy ülésmagasító. • Külön, jelzéssel feltüntetett gyermekmenü a főétkezésekhez (ebéd és vacsora) az a la carte étlapon, mely nem egyenlő a felnőtt ételek 50-70%-os mennyiségével. • A játszószoba közelében gyermek wc és pelenkázási lehetőség fertőtlenítéssel. • Kölcsönözhető sporteszközök gyermekeknek is, minimum 3 féle (pl. bicikli, bicikli utánfutó, gyerekülés biciklire, fejvédő biciklizéshez, hátihordozó, labda, pingpong, csocsó, tenisz, tollas, billiárd, darts). • A gyermekfelügyeletet, animációs programot tartó munkatárs részt vett elsősegélynyújtó tanfolyamon. • Online és offline anyagokon feltüntetik a 3 generáció fogadására való felkészültséget.