Csökkentette a lejáró SZÉP-kártya egyenlegeket az MTÜ kampánya

Forrás: turizmus.com

 2017. május 18. 15:11

A Magyar Turisztikai Ügynökség az elmúlt hetekben széles körben hívta fel a SZÉP-kártya tulajdonosok figyelmét a 2015-ben feltöltött juttatások felhasználásának közelgő határidejére. Ezek a maradványösszegek már csak május 31-ig használhatók fel az ország több tízezer elfogadóhelyén.
A kampány hatására egyetlen hónap alatt egymilliárd forinttal csökkent a lejáró egyenlegek szintje.

A Széchenyi Pihenő Kártyákra 2015-ben feltöltött 90,2 milliárd forintból egy hónappal ezelőtt még 4,2 milliárd várt elköltésre a számlákon - ez az összeg május elejére 3,2 milliárd forintra zsugorodott. Igen sokan tudtak tehát élni a lehetőségekkel, hogy szabadidős tevékenységre, szállásra, éttermi fogyasztásra fordítsák a kártyáikon megmaradt, sokszor csak egy-két ezer forintnyi érintett összegeket. A költéseket segítette az immár négy napos húsvéti hétvége is.

Az előttünk álló közel két hétben elköltésre váró maradványösszeg a 2015-ben a kártyákra utalt egyenlegeknek alig 3,5 százaléka. Ez a feltöltéshez viszonyított arány a korábbi években tapasztaltaknak megfelelően alakul. Az utalvány rendszerek esetében természetes, hogy valamekkora összeg bent ragad a lejáratkor. A 2 százalék körüli arány kifejezetten jónak mondható, a cél az, hogy ezt az előző évekhez hasonlóan az idén is elérjék. Az MTÜ ezúton is ösztönöz tehát mindenkit arra, hogy ellenőrizze egyenlegét a kibocsátó bank honlapján, és ha van még a kártyáján 2015-ben kapott összeg, azt a fennmaradó időben használja fel.

 

Fotó: mno.hu

 

A készpénzes cafetéria idei megjelenése mellett továbbra is töretlenül népszerű a SZÉP Kártya, mind a munkavállalók, mind a munkáltatók körében. Az MTÜ idei első negyedéves adatai szerint a munkáltatók március 31-ig 28,9 milliárd forintot utaltak a kártyákra, 19 százalékkal többet, mint tavaly ilyenkor, a kártyabirtokosok pedig 18,6 milliárd forintot egyenlítettek ki ezzel a fizetőeszközzel, költésük így 9,3 százalékkal múlta felül a 2016-os összeget.

A SZÉP Kártya bevezetése óta összesen 381,4 milliárd forinttal járult hozzá a magyarok belföldi kikapcsolódásához, többlet keresletet biztosítva az ágazat vállalkozásai számára.