Csökkenti a roamingdíjakat a Vodafone

Forrás: MTI

 2014. június 12. 16:05

Az Európai Parlament és a Tanács nemzetközi roaming díjakra vonatkozó rendeletének megfelelően, július elsejétől a Vodafone Magyarország 20-54 százalékkal csökkenti az uniós roamingolás költségeit - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.

A rendeleteknek megfelelően a roaming hívások ára 19 százalékkal, percenként 74,4 forintra, a hívás fogadás ára pedig 27 százalékkal 19,5 forintra csökken júliustól. Az SMS küldés ára a jelenleginél 23 százalékkal lesz alacsonyabb, így egy SMS 23,5 forintba került majd.

 

A közlemény szerint az adatforgalom díja a jelenleginek kevesebb mint felére csökken: az 54 százalékos árcsökkentés után 1 megabyte adat küldése, vagy fogadása 78,3 forintba kerül júliustól.

Az uniós roaming tarifák a tagállamokban, valamint Izlandon, Norvégiában és Liechtensteinben is érvényesek lesznek.
A Vodafone által korábban bevezetett Európa napijegy a már említett országokon kívül Svájcban és Törökországban is elérhető lesz.

A társaság Európa napijegyes ügyfelei már most is a magyar adatforgalmi keretükkel internetezhetnek az unió területén, illetve a belföldi tarifákkal telefonálhatnak, vagy SMS-ezhetnek.