Csomós Miklós, Molnár József és Németh Szilárd a főváros turizmusirányításának élén

 2010. október 28. 21:48

Amint arról korábban beszámoltunk, a Fővárosi Közgyűlés október 15-i alakuló ülésén bejelentették, hogy a turizmusért (valamint oktatásért és kulturális ügyekért) felelős főpolgármester-helyettes Csomós Miklós lesz. Megtudhattuk azt is, hogy ebben a ciklusban a turizmusnak nem lesz bizottsága a városházán, ugyanakkor kineveztek egy turisztikai (és kulturális) tanácsnokot, Németh Szilárd személyében. Az október 27-i közgyűlésen pedig az is eldőlt, hogy Molnár József veszi át a Budapesti Turisztikai Hivatal irányítását.

Csomós Miklós 38 éves, eredeti szakmáját tekintve filozófia és matematika szakos tanár, valamint közoktatás-vezetői diplomát is szerzett. A Fidesz kerületi, majd fővárosi képviselője1998 óta. Az előző ciklusban a Fidesz fővárosi frakciójának igazgatója, frakcióvezető-helyettes, valamint a Kulturális Bizottság alelnöke volt.

 

 

 

 

Molnár József (amint arról a tegnapi Turizmus Panoráma Bulletinben beszámoltunk) 41 éves, eredetileg tanár végzettségű szakember, 2002 és 2006 között a Budavári Önkormányzat alpolgármestere volt, utána, 2010-ig a Fővárosi Közgyűlés Gazdasági Bizottságában, a KDNP képviselőjeként a turisztikai témájú ügyek felelőseként dolgozott.

 

 

 

Németh Szilárd 46 éves, s főállásban a főváros XXI. kerületének polgármestere. Tősgyökeres csepeli, 1998 óta önkormányzati képviselő.