Csúcsra járatták a Hungariát és az Arénát

Forrás: turizmus.com

 2015. január 02. 10:46

A 2014-re tervezett bevételeit 5,5 százalékkal, a 2013. évi bázist viszont ennél is nagyobb mértékben haladta meg a Danubius BW Hungaria – Aréna klasztere. A bázishoz viszonyítva, összegszerűen ez mintegy 190 millió forintos növekedést jelent.

Ennek az eredménynek is köszönhető, hogy Deák Imre, december 31-én a Hungaria különtermében koccintott a két ház vezető munkatársaival. A vezérigazgató többek között elmondta, a jelenlévők büszkék lehetnek teljesítményükre, mert a klaszter a vállalati átlagot is meghaladó mértékben tudta növelni árbevételét.

Deák Imre rövid köszöntőjében nem csak a jelenlévőknek, hanem a lánc minden munkatársának megköszönte áldozatos munkáját, aminek köszönhetően 2014-ben a Danubius elindulhatott a válság utáni  gazdasági felemelkedés útján.

Krausz György, a klasztert vezető igazgató még nagyobb távra tekintett vissza. Elmondta, hogy akkor is látványos a klaszter nettó árbevételének növekedése, ha három éves távlatban vizsgáljuk. A klaszter megalakításának évéhez, 2011-hez képest, 2014-re, várhatóan, mintegy 800 millió forinttal, 2,3 milliárdról 3,1 milliárdra növelte nettó árbevételét a Hungaria – Aréna páros.

Az igazgató kitért arra is, hogy a Hungaria számos szakmai elismerést gyűjtött be 2014-ben, így pl. a Magyar Beutaztatók Szövetsége ennek a háznak ítélte az év legjobb sales csapatának járó oklevelet.

Krausz György arról is tájékoztatta munkatársait, hogy 2015-ben évfordulók sorozatát ünnepelhetik majd: a Hungaria jogelődje, a Szabadság pont 50 évvel ezelőtt, szilveszterkor nyitotta meg kapuit; a felújítás után, 30 évvel ezelőtt nyílt újra a ház, Hungaria néven; s 15 éve kötelezték el magukat a Best Western mellett. Ezek az évfordulók még a 2014. évinél is szebb eredményekre kell, hogy ösztönözzék a munkatársakat – mondotta, miközben ő is megköszönte kollégái helytállását, kiemelve a csapatmunkát.

Juhász István felvételén, a szilveszteri köszöntő alkalmával Krausz György (balra) és Deák Imre.