Csúszik a Párisi Udvar Hotel átadása

Forrás: turizmus.com

 2017. december 19. 11:24

Előre nem látott műszaki problémák miatt a tervezett 2018 júniusa helyett ősszel adják át a felújítás alatt álló Párisi Udvarban épülő ötcsillagos hotelt.
Az elmúlt fél év során olyan súlyos statikai problémák merültek fel, melyek nem várt mértékben meghosszabbították a kivitelezésre szánt időt. Az építkezés miatt eddig lezárt Petőfi Sándor utca december 23-án újra megnyílik az autóforgalom és a fővárosi lakosok számára – mondta el Fazekas Tamás, a Párisi Udvar Hotel szállodaigazgatója.

A Párizs Property Kft. és az V. kerületi Önkormányzat között a projekt kezdete óta szoros az együttműködés. Az Önkormányzattal való korábbi egyeztetéseket követően 2017. december 23-án a kivitelező Market Építő Zrt. teljes mértékben átadja a mostani, Petőfi Sándor utca felőli felvonulási- és munkaterületet. Az idén ősszel létrejött megállapodás következtében hazánk jelenleg egyetlen Hyatt szállodája épül Budapest egyik legikonikusabb épületében. A Párisi Udvar Hotel a The Unbound collection by Hyatt franchise lánc második európai tagjaként fog működni.

A hotelben 110 vendégszoba – ebből 18 lakosztály –, 300 négyzetméternyi konferencia tér, wellness- és fitness-részleg, étterem, bár, illetve kávézó is található majd. A vendéglátó egységek a Párisi Udvar passzázsában, az épület színes mennyezete és ragyogó, hatszögletű kupolái alatt kapnak majd helyet. Az amerikai szállodalánc észrevételeket, illetve minőségi előírásokat fogalmaz meg a berendezések, felszerelések, valamint szolgáltatásokat illetően annak érdekében, hogy a szálloda minden aspektusban megfeleljen a nemzetközi Hyatt hotelek sztenderdjeinek. A minőségbiztosításon túl ez új színt visz a Párisi Udvar Hotel működésébe is, hiszen egy amerikai know-how összpontosul a projektben.

A kupolák alatt  kapnak helyet a szálloda vendéglátó egységei

Fotó: Yelkrokoyade, hu.wikipedia.org

„Az elmúlt időszak során olyan súlyos statikai problémákkal kellett szembenéznünk, melyeket a ház korábbi dokumentációiból, az épületdiagnosztikai vizsgálatból nem tudtunk meg, és ezek meghosszabbították a kivitelezésre szánt időt. A csúszás oka egyértelműen a ház több évtizedes elhanyagolásából, valamint dokumentációs hiányokból következik. Ez a Mellow Mood Hotels oldaláról sem kedvező, hiszen a beruházás költségvetése ily módon emelkedett, és nagyban át kellett dolgoznunk ütemterveinket is. A Párisi Udvar az ország elsők közt épített vasbeton szerkezetű épülete, akkoriban az ilyen típusú kivitelezési megoldások még kiforratlan technológia mentén zajlottak, továbbá az alkalmazott anyagok összetétele is merőben különbözött a mostanitól. Ráadásul az elmúlt 35-40 évben egyáltalán nem végeztek az épületen szakszerű karbantartást, ezért a felső két szint átázott, a szerkezetek fagykárosodást szenvedtek. Mindezek okán újabb 1500 m2 födémet kellett elbontanunk, mert nem feleltek meg a próbaterhelésen, ez  szintén lassította az építkezés menetét. Célunk, hogy a Párisi Udvar historikus épülete teljes pompájában visszakerüljön a budapesti látványosságok közé. Korábbi számításainkkal, a 2018 júniusi átadással ellentétben, az állványzatot május-júliusban tervezzük elbontani, ősszel pedig átadjuk a kész épületet.” – tájékoztatott az építkezésről Hermesz János projektmenedzser.